Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

A Ward Est idén csak főpróba volt

A gimnáziumi kórus Bakonyiné Marton Katalin tanárnő, Faragó Ákos és Gelley Áron tanárurak vezetésével a Ward Est másnapján, április 27-én, szombaton felkerekedett, hogy a máramarosi szórványt megerősítse magyarságtudatában lelkesedésével, életvidámságával és természetesen a zenével.

Kisebb bonyodalommal (lejárt személyi igazolvánnyal kapcsolatos mizériával) indult az utazás, de végül át is engedtek a román határon és vissza is. Az odaút kihatott az egész hétvége hangulatára, mert a buszban a Pofa be! című nagysikerű Gerard Depardieu és Jean Reno párosáról híres mozin fetrengtünk együtt a nevetéstől. Ahogy írtam, a buszban, de a buszról leszállva is, a szálláson, a koncerthelyszíneken, a városnézés közben, és megint a buszban, a nevetés alap kelléke volt a négy együtt töltött napnak.

No, de hogy mi is történt a határátkelések között? Helyi idő szerint hajnali fél egy körül szerencsésen elfoglaltuk a szállásunkat, bár amíg a buszból kipakoltunk, mindannyian csatakosra áztunk. A hatalmas eső után jól esett a hajnali kettőig elhúzódó vacsora, beszélgetés, végül az alvás. Másnap komolyra fordult a dolog, már, ami az esőzést, és annak következményeit illeti. Többek között nem tudtuk megmászni a Keleti-Kárpátok gyönyörű bérceit, a Kakastaréj nevezetű gerincet, de cserébe sokat főztünk együtt, táncoltunk, énekeltünk, beszélgettünk, és rengeteget megtudhattunk a helyi magyarokról, az életükről, valamint beletörődésükről a szórványsorsba. Mindebben két wardos öregdiák, Lovász Dénes és felesége Lovász Zsófi (akit itt az iskolában Turi Zsófiként találtok meg a tablókon) volt nagy segítségünkre, akik immáron két gyermekükkel, a harmadik évet töltik Máramarosszigeten a helyi magyarság megsegítésével. A Petőfi Program keretében néptáncegyüttest, előadásokat, közösségi fórumokat, és különféle programokat szerveznek a helyieknek. Többek között a vezetésükkel eljutottunk a híres szaploncai vidám temetőben, és a máramarosi börtönmúzeumba, ahol Márton Áron püspök is raboskodott (ez utóbbit a helyi terror házaként lehet aposztrofálni). Rengeteget tanulhattunk tőlük, és nagyon sok figyelmet, szeretetet kaptunk, a rugalmasságról nem is beszélve, amit ezúton is nagyon hálásan köszönünk!

A program szerint két koncertet adtunk volna, de amint írtam már, a program egészen másképpen alakult. A helyiek éhezték a magyar zenét, egy jól működő kórus hangzását, amit mi sem mutat jobban, minthogy négy koncertet adtunk külön kérésre, és két misét szolgáltunk végig énekeinkkel. Ehhez fontos hozzáfűzni, hogy a repertoárunkat jelentősen fel kellett turbózni, de a kórus eszméletlen tempóval tanulta az újabb és újabb műveket. Köszönet a kitartásért, és hála a telhetetlen zene-éhségért!

Mind a hallgatóság mind a kórus részéről Bárdos Lajost idézve egy mondat kristályosodott ki az út során: "Csak énekelj, mert az ének jó dolog. Csak énekelj, mert az ének víg dolog. Csak énekelj, mert az énekben szív dobog." Túlzás nélkül állíthatom, hogy együtt dobbant a szívünk a helyi magyarokkal. Reméljük, akkora nyomot hagytunk bennük, mint ők bennünk. Köszönjük a lehetőséget, kedves szavakat, beszélgetéseket, nyitott vendégszeretetet.