Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

Beszámoló a Budapesti Ward Mária Iskola kétnapos útjáról a felvidéki Jászón és Szepsiben

Januárban, az első félév végét lezáró színjátszós órán megkérdeztem a diákokat, hogy mi volt a félév legszebb, legmaradandóbb élménye. Bevallom, hogy nem lepődtem meg túlságosan akkor, amikor a csoport nagy része a Rákóczi Szövetség által megnyert pályázattal megszervezett októberi utazását mondta. Én is éreztem, hogy az a két nap egyrészt csoportdinamikai szempontból is nagyon nagy szerepet töltött be a színjátszósok friss csapatánál, másrészt a diákok egy olyan oldalát is megismerhették a magyar kultúránknak, amiről eddig csak hallomásból tudtak. Az ott szerzett élményeiket a félév folyamán többször is felemlegették, és azt is gyakran kérdezték, hogy van-e esély egy újabb közös utazás megtételére. Így már akkor felmerült az ötlet, hogy a márciusi pályázatot is beadjuk, és legnagyobb örömünkre meg is nyertük, így teljes erőbedobással készülhettünk az új utazásra.
A választásunk ezúttal is egy felvidéki város lett. Egyrészt azért, hogy az utazás ne vegyen el túl sok időt, másrészt pedig a meglevő kapcsolati háló is megkönnyítette a szervezés lebonyolítását. Eleinte a kassai Márai Sándor Gimnáziumot szerettük volna meglátogatni, de ott sajnos különféle egyéb programok (érettségi, felújítás) miatt nem tudtak fogadni minket. Innen jutottunk el a Szepsiben levő Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpontba, ami egy nagyon fiatal magyar intézménye a városnak, ahol óvodától egészen érettségiig kísérik a fiatalokat.
Az iskola igazgatóját először síelés közben sikerült utolérni, aki ennek ellenére készségesen állt a rendelkezésünkre. Ez az azonnali segítségadás végig jelen volt a szervezésben: örömmel fogadták a megkeresésünket és ők segítettek szállást is találnunk. Mindössze egy kérésük volt: az iskola tanulói a városi március 15-i ünnepség szervezői és előadói voltak, így azt kérték, hogy ne feltétlenül egy „szokásos” ünnepi előadással készüljünk, hanem alternatív megoldással. Ez azért is lett végül egy jó ötlet, mert megfelelő időpontot március utolsó hetén találtunk, ezzel pedig az utazás már jócskán a 15-e utánra esett.
Ezért végül egy rendhagyó március 15-tel készültünk a 9.A osztálynak. Az alap ötlet abból indult ki, hogy mivel mindannyian tudják, hogy miről is szól az ünnep, ezért ehhez kapcsolódó csapatfeladatokat állítottunk össze, amit a színjátszósok segítségével 5-6 fős csoportokban valósítottak meg az ottani diákok. Sok ötletelés után sikerült négy állomást összeraknunk, ami rövid idő alatt is élvezhető, kivitelezhető feladatokkal járt, valamint kész termékekkel is gazdagodhattak a csapattagok.
Így indultunk el március 27-én, szerdán reggel a csapattal, akik nagyon izgatottan várták az újabb utazást. Az Igazgató Úr javaslatára a Szepsi mellett fekvő kis faluban, Jászóban szálltunk meg, ami több szempontból is nagyon jó választásnak bizonyult. Jászó egy 3000 lelkes település, leginkább az itt levő premontrei kolostoráról híres. Sajnos a márciusi időpont (az ottaniak szavaival élve) „szezonon kívül van”, így a kolostorba nem tudtunk bejutni, de a birtokot körbejártuk és a hatalmas templomot is megcsodálhattuk. A szállásunk üzemeltetője javaslatára pedig egy pár órás túrát tettünk a közeli hegytetőre. Gyönyörű tavaszi időnk volt, így a legnagyobb örömmel vágtunk neki a délutáni sétánknak, és már egészen besötétedett, amikor visszaértünk. Vacsora után a másnapi forgatókönyvet beszéltük át még egyszer, majd a különböző állomások még utoljára átbeszélték, hogyan fog zajlani a csapatmunka.

Másnap reggel kilencre vártak minket az iskolában. Egy kicsit nehezen találtuk meg az épületet, ugyanis a tanóráik egyelőre még a szlovák gimnáziumban vannak egészen addig, amíg a saját épületük el nem készül. Miután megérkeztünk, szinte azonnal kezdetét vette az egy órás foglalkozásunk. Az osztályt négy csoportra osztottuk, majd a tantermüket és a folyosón levő foteleket is felhasználva elkezdődtek a foglalkozások. Az egyik csoportban március 15-ével kapcsolatos kvízkérdésekre kellett válaszolni, egyénileg. A feladatok között történelmi tényekre, irodalmi ismeretekre, illetve helyszínekről és szereplőkről készült képekre kellett választ adni. A diákok nagyon jól teljesítettek, a csoport legjobbjait pedig apró kedvességekkel jutalmazták. A másik csoportban kézműves foglalkozást tartottak, ahol különféle sablonok segítségével alternatív kokárdát, huszárokat, népies motívumokat készíthettek. A harmadik csoport három népdalt tanult meg, a negyedik csoport feladata pedig az volt, hogy megadott szavakból (pl. gulyásleves, mákos guba vagy szabadság) faragjon verset. A diákok az összes feladatban lelkesen vállaltak szerepet, talán egyedül csak a fiúk népdaléneklési kedvében találhattunk némi kivetnivalót. A közös munka során pedig spontán beszélgetések alakultak ki a diákok között az iskolai tapasztalatokról vagy a továbbtanulási tervekről.
Összességében azt állapítottuk meg, hogy a szokásos kereteket kicsit kitágítva egy sokkal közelebbi kapcsolat alakulhatott ki a diákok között. Nagyon remélem, hogy a búcsúzáskor tett visszahívásunkban érezték, hogy valóban nagyon szívesen látnánk őket viszont itt, Budapesten.
Paholics Erzsébet