Lázár Hanna (10.a) írása

Francia vendégek iskolánkban

Április 12-én, kedden iskolánkba Franciaországból érkeztek vendégek.
Egy egyházközösséghez tartozó ifjúsági csoportot fogadtunk, akik a kereszténységet és az evangéliumot szeretnék közelebb vinni az emberekhez, illetve az a céljuk, hogy segítsenek megtapasztalni Isten végtelen szeretetét és törődését a világban. Magyar vezetőikkel több budapesti iskolába látogattak el, és tartottak előadásokat, iskolánkban a gimnáziumi franciacsoportok tagjai számára.
A velük töltött idő alatt nagyon nyitott, közvetlen és barátságos fiatalokat ismerhettünk meg. Egy rövid bemutatkozás után egy francia éneket, majd egy színdarabot adtak elő Max Lucado Értékes vagy című története alapján.
Ezt követően egy 15 éves francia lány osztotta meg velünk tanulságos tapasztalatait, gondolatait a hitével kapcsolatban, a darab kapcsán. Végül kis csoportokban lehetőségünk volt beszélgetni velük, feltenni a minket foglalkoztató kérdéseket, melyekre helyenként elgondolkodtató és érdekes válaszokat adtak. A beszélgetést nagyban könnyítette, hogy vezetőik közül ketten magyarok, így a tolmácsolásban tudtak segíteni.

Lázár Hanna 10.a

2016