„Döbbentem tapasztalom, hogy hiába vagyok a közepén az életemnek, hiába vagyok én a Mama, mégsem vagyok az a nagy és mindenható lény, akinek annak idején az éppen ennyi idős szüleimet láttam. Felnőtt vagyok, de nem vagyok eléggé erős.” (Szabó T. Anna)

anyajegy.JPG

      „Mikor szoptasson egy anya? Rögtön felveszem-e a gyereket, ha sír? Mikor kell sapkát adni rá és mikor inkább levenni? Ezekre a kérdésekre mindenki jobban tudja a választ. Tulajdonképpen mindig mindenki jobban tudja, hogy mit kellene csinálnia egy anyának. Tudja ezt a buszvezető, a szomszéd néni és az összes rokon. Egy valamit biztosíthatok a ma estével kapcsolatban: az itt ülő anyukák, kismamák és hölgyek nem fogják megtudni, hogy mitől lesznek jó anyák vagy mit rontottak el gyermekük nevelésekor. Egy dolog biztos: az előadás egy tükröt tart és elgondolkodtat az anyaságról és a nőiességről.” – 2017. szeptember 11-én este a teltházas Tolnay Klári Teremben ezekkel a gondolatokkal vezette fel Steiger Anita az Anyajegy című előadást, amelyet 30. alkalommal adott elő a bábszínész.

      Markó-Valentyik Anna 50 perces, egyszemélyes darabja az anyaság, nőiesség témakörét járja körbe tabuk nélkül. Megjelenik benne mindaz az ambivalencia, amely jellemzi a hormonokban túltengő várandós időszakot és a szülést követő, többet meg nem szűnő anyaság állapotát. Csak néhány eszközt használ, melyeket újra és újra más kontextusban felhasználva építi be előadásába. A kiválasztott zenék, Szabó T. Anna szövegei, a szinte élő báb humoros és a megérintő pillanatokban gondolkodtatják el a közönséget.
      A színdarab után egy rövid beszélgetés keretében Anna, két pszichológus édesanya és egy édesapa gondolatait hallgathattuk meg az előadás által érintett témákról.
      Anna így fogalmazott a darabról: „Szabó T. Anna nagyon pontosan, közérthetően, mégis irodalmian fogalmaz. Rettentően szeretem benne, hogy nem tör pálcát senki felett: afelett sem, aki nagyon szupportálja a gyerekvállalást és afelett sem, aki erről mást gondol. Nem akartam sem az egyik, sem a másik oldalra állni, mert nem tudhatom, hogy a másik ember, aki velem szemben ül, milyen szituációban van. Tiszteletben akarom tartani ezt. Viszont azt tudtam, hogy fontos, hogy erről beszéljünk, hogy mindenki gondolkodjon ezen, hogy áll ehhez a témához most, évek múlva. Mit gondol a pár róla. Beszélgessünk és gondolkodjunk erről. Ennyit szerettem volna, hogy ez elindítson egy gondolkodást."
      Az előadó mesélt arról, hogy eddigi tapasztalatai alapján különböző közönségek máshogy reagáltak, de a darab érdekessége, hogy mindenki valamilyen más szemszögből nézi és értelmezi a látottakat: anyaként, kismamaként, fiatalként, gyerekként, testvérként.
       A közönség soraiban egyértelműen mindenkinek voltak ismerős jelenetek a színpadon. A beszélgetés szereplői különösen megszólítva érezték magukat. Tabajdiné Parditka Zsófia, háromgyermekes édesanya, akinek 4 éves óvodás kisfia jutott eszébe 1-1 jelenet kapcsán, azt mondta: „Maga az aktualitás volt a színpadon.” Gresz Márta, kétgyermekes anyuka pedig abban ismert magára, hogy a színpadon hallottak közül „néha egy-egy szófordulat vagy hangsúly előjön nálam is a mindennapokban”.
      A beszélgetés során az előadás létrejötte, a téma fontossága, a különböző nevelési stílusok, társadalmi problémák, a színház szerepe és a szülői minták is előkerültek.
      Izgalmas része volt a beszélgetésnek, amikor Réder Kristóf megkérdezte, mennyire tabu téma még ma is az anyaság, a gyereknevelés. Zsófia szerint: „Az, hogy valaki hogyan neveli a gyerekét vagy hogyan viszonyul a gyerekneveléshez, a személyiségének a legmélyét érinti. Sok mindent lehet kritizálni a barátunkban, de azt, hogy hogyan neveli a gyerekét... Ez talán az egyik legérzékenyebb terület. Nagyon könnyen tönkremennek ezen barátságok. Hogyan él tovább a saját gyermekében valaki, hogyan éljük meg, hogy a személyiségünket továbbviszi egy gyermek, és éppen ezért, mit adunk át neki. Ha úgy érezzük, hogy ezeket nem tökéletesen csináljuk, akkor ezt nagyon nehéz elviselni. Éppen ezért nagyon erősek az elvárások a társadalom, mindenki részéről, hogy ezt hogy kell csinálni. Ez sok esetben visszatart nőket attól, hogy erről beszéljenek. Például az ambivalens érzésekről. Az anyaságot úgy mutatják be, mint a világ legnagyobb csodája. Akkor pedig anyaként szabad-e olyat éreznem, ami nem ennyire csodálatos? Lehet-e beszélnem erről?”
Márta a különböző elvárások és jelenségek skálájáról beszélt: „Nagyon széles a spektrum aközött, hogy „egyrészről a nőnek az a feladata, hogy szüljön”, másrészről „legyél egyéniség, valósítsd meg magadat”. Továbbá ezen belül is nagy különbségek vannak: együtt alszom a gyerekkel vagy sem, folyton szoptatom vagy nézem az időt. A gyerekvállalás és gyereknevelés rengeteg pontjáról szak- és kevésbé szakvélemény található meg pro és kontra. Ez összezavarhatja az anyákat. A sokféle irányzat eredménye is, hogy egymásnak ugranak ebben a témában az emberek.”
      A beszélgetés elkerülhetetlen része volt, hogy az önismeret témaköre is felmerült. Zsófia szerint nagy kérdés, hogyan tanítsák az anyák gyermekeiket az indulataik helyes levezetésére, ha a mai szülők generációjának a történelmi helyzetből is fakadóan kevés jó mintájuk van saját szüleiktől az indulatkezelésről. Ez egy olyan önismereti út, amiben foglalkozni kell a hozott mintákkal, és közben tudatosítani új és jó technikákat.
      Márta szerint, amikor a szülők látják gyereküknél ugyanazokat a gesztusokat, hallják ugyanazt a hangsúlyt, az elgondolkodtató. Nagyon önreflektívnek kell lenni. A gyerek maga is egy tükör arra, hogy a mindennapjainkban hogyan működünk.


Az előadás megtekintését nem érdemes elszalasztani!

Kiegészítő információk