Sr. Frances Orchard CJ:
"Vedd a Társaságét!" – Ward Mária spiritualitása a mai iskolákban

Jubileumi nemzetközi konferencia, Budapest, 2010.

Legelőször is fel szeretnék tenni egy kérdést: Ha elmennék a rend egyik iskolájába, miből tudnám, hogy Ward Mária iskolában vagyok? Nyilván látnék bizonyos képeket és szobrokat. Valószínűleg néhány Ward Máriától származó idézet is fel lenne írva a faliújságra, és fényképeket is találnék a négyszázéves évfordulóval kapcsolatos ünnepségekről. De ha tudni akarnám, hogy mi van még ezen kívül, milyen választ kapnék? Van-e például olyan küldetésnyilatkozata az iskolának, amely a Ward Mária iskolák igazi lényegét tükrözi? Ha bemennék valamelyik osztályterembe, például egy olyanba, ahol kémiát tanítanak tizennégy éves fiúknak és lányoknak, rábukkannék-e olyan pedagógiára, amelyből látszik, hogy Ward Mária-iskolában vagyok? Ne értsenek félre. Nem olyan kémiaóra érdekel, amely az alkímia 17. századi diadalútját idézi, hanem a módszertan kérdése foglalkoztat. Ha megállítanék egy nebulót, és megkérdezném, hogy mit jelent számára, hogy Ward Mária iskolába jár, vajon milyen választ kapnék tőle? A Ward Mária iskolák csak akkor teljesíthetik a feladatukat, ha sajátos módon nyúlnak a dolgokhoz. Később majd még visszatérek erre a kérdésre.

Előbb azonban röviden a spiritualitásról. Megítélésem szerint a spiritualitás nem egyenlő spirituális gyakorlatokkal. Nem pusztán arról van szó, hogy elmondjuk Ward Mária egy-egy imádságát, bár reményem szerint időnként erre is sor kerül. Nézetem szerint a spiritualitás azzal függ össze, hogy miként látjuk, hogyan tapasztaljuk meg, és milyen válaszra méltatjuk a világot, amelyben élünk, azt a világot, amelyet Isten olyannyira szeretett. A spiritualitás áthatja a gondolatainkat, a cselekvésformáinkat, a kapcsolatainkat, az értékeinket és a reményeinket. Ward Mária spiritualitásával kapcsolatban ma már hallottuk, hogy mennyire szerette az igazságot, mennyire őszinte volt. Hallottuk, hogyan fogta fel a szabadságot: nem pusztán a véleménynyilvánítás szabadságát vagy a fogyasztói szabadságot, hanem azt a belső szabadságot, amely révén függetlenek vagyunk attól, hogy mit gondolhatnak vagy mondhatnak mások, s így meg tudjuk hallani, hogy miként szól Isten a szívünkhöz. És végül hallottunk Ward Mária nagylelkűségéről, a szívnek arról a nagyságáról, amellyel meg tudjuk bocsátani mások gorombaságát vagy sértését, és igazi kiengesztelődésre tudunk törekedni.

Talán szemügyre vehetnénk az egyik első Ward iskolát, és megvizsgálhatnánk, hogyan tükrözi a rend alapítónőjének spiritualitását. Első iskoláját Ward Mária valószínűleg 1610-ben, pontosan négyszáz évvel ezelőtt alapította a mai Franciaország északi részén fekvő kicsiny St. Omer városában. Első társaival azért utazott Londonból oda, hogy megértse, milyen szerzetesi életre hívja Isten. Nem sokkal később bentlakásos iskolát alapított angol leányok részére, s egyidejűleg szegényiskolát tartott fenn helybeli gyermekeknek. Ez a modell gyakran visszaköszön a későbbi iskoláknál, Liège-ben, Kölnben, Rómában, Nápolyban, Münchenben, Bécsben és Pozsonyban. Kétségkívül Budapesten is alapított volna iskolát, ha a hírhedt 1631-es bullával az egyház nem lehetetleníti el az általa létrehozott intézményt.

Iskoláit Ward Mária nagyrészt angliai tapasztalatai nyomán alapította, és elhatározását megerősítette, ahogy egyre világosabban látta az egyház apostoli szükségleteit. Ebben a korban (a 16. század végén és a 17. század elején) Angliában még nem voltak leányiskolák, és az üldözések miatt a katolikusok amúgy sem írathatták volna be a gyermekeiket. Főbenjáró vétket követtek el azok a katolikusok, akik a csatornán túlra küldték tanulni a gyermeküket, s ezért – ha a katolikus lányok részesültek egyáltalán oktatásban – hát csak egészen alapvetőben, a családjukon belül. Az új kornak ezen körülményeire reagálva a jezsuiták már korábban alapítottak iskolát St. Omerben, angol katolikus fiúk részére, de Ward Mária iskoláinak megindulása előtt a leányoktatás egyetlen lehetséges formája a hagyományos tanmenetet követő zárdai nevelés volt, amelynek keretében olvasást és betűvetést, házimunkákat (varrást és házvezetést), zenét és vallási ismereteket tanultak a lányok. Ward Mária valami újat talált fel. A hagyományos tanmenetet kiegészítette képzőművészettel és színjátszással, klasszikus irodalommal és modern nyelvekkel.

Ha valaki nem értené, mi köze a tanmenetnek a Ward Mária iskolák spiritualitásához, hát azt kell mondanom, hogy a legfontosabb tényezője. A diákok akkor tudnak teljesen integráns emberré válni, akkor tudnak átalakulni Krisztus képmására, ha összetett és megfelelő tanmenet alapján oktatják őket, a „minden dologban megtalálni Istent” programjának jegyében. Az ember integráns nevelésének elve középponti szerepet játszik azon a katolikus iskolákról rajzolt képen belül, amelyet az elmúlt harminc évben kiadott katolikus dokumentumok körvonalaznak nevelési kérdésekről.

Ward Mária tapasztalatból tudta, hogy a háztartásokat vezető angol katolikus asszonyok jelentik a kulcsot ahhoz, hogy a katolikus hit életben maradjon. Ennek érdekében pedig alapos oktatásban kell részesülniük. Ward Mária tanmenete a korban progresszívnek, sőt forradalminak számított. Az általános vélemény szerint a színjátszás nem illik a nőkhöz, és egy bíboros valóban fel is rótta, hogy lányokat ilyesmire tanítanak – csakhogy a színjátszás kitágítja az egyén tapasztalati spektrumát, számos képességet fejleszt, és növeli az önbizalmat, amelyre Ward Mária korában a nőknek szükségük is volt ahhoz, hogy megtartsák hitüket az ellenséges környezetben. Vitákat is kezdeményezett, abban a reményben, hogy így csiszolni tudja a nők szellemi felkészültségét, logikus gondolkodását és érveléstechnikáját. Ebbéli törekvése ellenállásba is ütközött. A nőket nem tartották alkalmasnak a logikus gondolkodásra és érvek racionális kifejtésére. Ward Mária és a nővérei értettek a nyelvekhez, s hogy beutazhassák Európát és terjeszthessék Isten igéjét, ahhoz tudniuk kellett kommunikálni. A latin nyelv ismerete nélkül senki sem végezhetett magasabb tanulmányokat. E szempontból Ward Mária háromszáz évvel megelőzte a korát.

Kissé elidőztem a Ward Mária iskolák tanrendjénél, mert ebből látható, hogy Ward Mária miként ragadta meg a katolikus nevelés lényegét – az ember lehető legteljesebb kibontakoztatására kell törekednie, a misszió területén szükséges képességeket és készségeket kell fejlesztenie; az alapítónak ugyanis meggyőződése volt, hogy „a jövőben a nők komoly szerepet fognak játszani”. Mindezen túl valami egészen rendkívülit is tett. A reformáció utáni időszakban az egyháznak az volt a véleménye, hogy a nőknek tisztes házasságban vagy a zárdák biztonságos falai mögött kell élniük, ám amit végbevitt, azzal Ward Mária bebizonyította, hogy másféle válasz is van az aktuális kihívásokra: olyan oktatás, amely szem előtt tartja a reformáció utáni időszak új kihívásait és az ebben a környezetben a nőkre háruló lényegi szerepet. Ez az oka annak, hogy ahol csak megfordult, mindenütt iskolát alapított. Az 1631-es híres bulla azt kifogásolta, hogy „kollégiumokat alapított, […] bár ez a tevékenység a legkevésbé sem illik gyenge neméhez és jellemvonásaihoz”. A történelem bebizonyította, hogy Ward Mária látomásának nagyobb ereje volt, mint az egyházi hatóságok előítéleteinek. Ehhez azonban Ward Máriának szenvednie kellett.

Látomásának valóra váltása közben számos kihívással szembesült. Ma ugyanilyen komoly, csak éppen másféle kihívásokkal kell szembenéznünk. Először a helyi jellegűekről szólok, majd a globális szintűekről ejtek néhány szót. Európában egyre kevesebb gyermek születik, s ezért gyakran kevesebb a diák, mint az iskolapad, ami nagyfokú versenyt eredményez. A recessziót megszenvedő kormányoknak és gazdasági szereplőknek kevesebb tőkéjük van az iskolaalapításra és a tanárok fizetésére, és valószínűleg amúgy sem szívesen támogatják a független, felekezeti iskolákat. Ha jól tudom, Magyarországon a nemzeti tanterv csekély döntési szabadságot enged az iskoláknak, és úgy sejtem, hogy a kapcsolódó számonkérési rendszer mindenkit arra kényszerít, hogy a mérhető eredmények terén felvegye a versenyt a többi iskolával. Ezt az oktatási rendszert piaci írányításúnak nevezném.

Ezzel együtt a „konzumerizmus” a társadalom uralkodó pszeudo-vallása: vásároljon és halmozzon fel mindenki többet, és akkor gazdagabb, sikeresebb és kapósabb lesz. A fogyasztáselvű megközelítés annyira általános, hogy a szülők gyakran nincsenek is tudatában. Becslések szerint a mai fiatalok több időt töltenek tévéreklámok nézésével, mint amennyit középfokú tanulmányaikra fordítanak. Ez egyikünknek sem tetszik, de beletőrödünk, hogy ez is hozzátartozik a mai fogyasztáselvű világhoz. Azzal vigasztaljuk magunkat, hogy a reklámok egyszerűen csak felhívják a figyelmünket különböző termékekre, egyébként pedig ártalmatlanok. Csakhogy a hirdetők olyan világszemléletet, úgyszólván olyan mini-kozmológiát igyekeznek terjeszteni, amely az elégedetlenségen és a sóvárgáson alapul. A reklámok sikere lényegében azon mérhető le, hogy elégedetlenséget keltenek-e az emberben azzal szemben, amije van. Nincsenek-e olyan szülők, akik Ward Mária iskolába küldik a hatéves gyermeküket, 14–16 évesen viszont olyan iskolába íratják át, amely jobb tárgyi feltételekkel rendelkezik és jobb esélyeket kínál a továbbtanulásra?

Globális kihívások is vannak. Globalizálódó világban élünk, amelynek posztmodern, pluralista, szekuláris, multikulturális és polarizált globális kultúrája van; olyan világban, amelynek ökológiai egyensúlya egyre törékenyebb; olyan világban, amelyet piaci értékek irányítanak, egyre tágítva a szakadékot a szegények és a gazdagok között; olyan világban, amelyben a pillanatnyi szempontok a döntőek; olyan világban, amelyben komoly kihívást jelent a vallási fundamentalizmus újraéledése. A mai tízévesek ötvenévesek lesznek, amikor a klímaszakértők előrejelzéseiben részletezett változások valóban éreztetik a hatásukat, és visszafordíthatatlanul megváltoznak az éghajlati viszonyok. Milyen nevelési elvek alapján kell bevezetnünk a mai fiatalokat az értékek, az emberi kapcsolatok, az igazságosság és a spiritualitás világába ahhoz, hogy választ tudjanak majd adni az új helyzetre?

És mi magunk hogyan nézünk szembe a kihívásokkal?
Először is, nem szabad elfelejtenünk, hogy a Ward Mária iskolák elsősorban katolikus iskolák, és a katolikus nevelés a céljuk. A katolikus iskolák sajátosságait pontosan felvázolják a vatikáni Nevelési Kongregáció dokumentumai. A Közös nevelés a katolikus iskolákban címet viselő legújabb ilyen nyilatkozat (2007) világosan leszögezi, hogy az oktatás „célja nem a hatalomszerzés, hanem ahhoz kell segítséget nyújtania, hogy a diákok teljesebben megértsék az embereket, a történéseket és a dolgokat, s teljesebb communiót alakítsanak ki velük”. A dokumentum inkább a communio kifejezést használja, mintsem a megszokottabb közösséget, és azt állítja, hogy „számos érték és sajátos életkommunió gyökerezik abban, hogy mindannyian Krisztushoz tartozunk”. A katolikus iskolákban a kommunió eredménye az Istennel és a világgal való mélyebb kommunió. Ez pedig elvezeti a diákokat annak megértésére, hogy mennyire fontos mások meghallgatása, az értékek belső elsajátítása, az elköteleződések- és az életreszóló döntések vállalása.
Másodszor úgy nézhetünk szembe a kihívásokkal, hogy nem felejtjük el: a Ward Mária iskolák a tapasztalaton, a reflexión és a cselekvésen alapuló szentignáci pedagógiát alkalmazzák, s ezért hiába kötött a tanterv, a diákok úgy kerülnek kapcsolatba a tananyaggal, hogy egyáltalán nem csupán a sikeres vizsgához szükséges ismereteket magolják be. E mélyebb megközelítésnek köszönhetően felfedezhetik, felismerhetik, alkalmazhatják, és pontosan felmérhetik a döntéseik alapjául szolgáló értékeket. A Ward Mária iskolákban az alapító szemében legfontosabb értékek állnak előtérben: az igazság szeretete, a nagyfokú őszinteség, a szabadság sajátos értelmezése, a nagylelkűség és a megbocsátási készség.
Harmadszor arra van szükség, hogy a tanárok nyíltan beszéljenek egymással arról, milyennek is akarják az iskolájukat. Osszák meg a gondolataikat, legyenek egymással folyamatos párbeszédben, ne riadjanak vissza attól, hogy részt vegyenek az iskola küldetésnyilatkozatának megfogalmazásában. Mindez persze könnyebb elméletben, mint a gyakorlatban. Néhány hete egy iskolaigazgatók részére szervezett katolikus oktatási konferencián vettem részt; az egyik résztvevő kissé bizonytalankodva a következő kérdést tette fel: „hogyan törekedhetek az iskola céljainak megvalósítására, ha a tanárok, akik közül már sokan régóta tanítanak itt, nem érzik magukénak az egészet?” Nagy csönd ereszkedett a teremre – a kérdés érzékeny pontot érintett. Ez a hozzáállás komoly kihívást jelent az iskola vezetőségének, és lépésről lépésre kell feldolgozni, az intézményi lehetőségek jól átgondolt felhasználásával és végtelen türelemmel. Van tehát mivel szembenéznie az iskolai vezetésnek. Azt hiszem, munkára jelentkező tanárok első meghallgatásakor érdemes lenne feltenni azt a kérdést, hogy hogyan viszonyulnak az iskola sajátos jellegéhez. Jól emlékszem, hogy egyszer valaki azt válaszolta erre a kérdésre: „ez nem fog gondot okozni”. Ha ilyen a tanárok hozzáállása, hogyan próbáljuk megértetni velük, hogy egy katolikus iskolában nem pusztán a tantárgyukat kell oktatniuk, hanem részt kell venniük a diákok hitbeli nevelésében is?

Ha tehát ellátogatnék valamelyik magyarországi Ward Mária iskolába, és feltenném a kérdésemet („miből tudhatom, hogy Ward Mária iskolában vagyok?”), reményeim szerint ilyesféle válaszokat kapnék:
• A tantervünk célja, hogy integráns nevelés segítségével minden diákot Krisztus képmására formáljon.
• Pedagógiánk a szentignáci lelkigyakorlatok felismeréseire támaszkodik – közösen reflektálunk a tapasztalatainkra, azzal mélyítjük a gondolkodásunkat, hogy megosztjuk a gondolatainkat, és igyekszünk felismerni annak a jelentőségét, amit diákként és tanárként megtanulunk.
• Mi, tanárok, partnernek tekintjük magunkat az oktatás folyamatában, és nem csupán alkalmazottként dolgozunk. Nálunk mindenkit megbecsülés övez: a tanárokat, a takarítószemélyzetet és a gondnokot egyaránt.
• A szülőket partnernek tekintjük az oktatásban, és a lehető legteljesebben bevonjuk őket a döntéshozatalba.
• A jutalmazási rendszerünk elismeri a diákok erőfeszítéseit, és nem csupán a sikert értékeli és jutalmazza.
• Fegyelmi elveink a többség javát védik, ugyanakkor tiszteletben tartják az egyén jogait és méltóságát.
• Nálunk különleges figyelemben részesülnek azok, akiknek szükségük van rá – akik tanulási nehézségekkel vagy fizikai fogyatékossággal küszködnek; ily módon mindenki érezheti, hogy emberi méltóságában megbecsülés övezi.
• Nem tűrjük, hogy az emberek megfélemlítsék egymást – nemcsak a diákok, de az iskolavezetés tagjai sem.
• Aki szomorú vagy kudarcot vall, azt felkaroljuk, és osztozunk a bánatában.
• Komolyan vesszük, hogy felelősek vagyunk azért a rengeteg emberért, akik nélkülözik az emberhez méltó élet feltételeit (az ételt, a tiszta vizet, az egészségügyi ellátást, az oktatást, a munkalehetőséget, az otthont és az emberi jogokat), és valóban erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy igazságosabb legyen a világ.
• Minden tettünket áthatja a környezettudatosság és a környezetvédelem. Így adjuk jelét annak, hogy teremtett világunkat nagyra tartjuk, és Isten ajándékának tekintjük.
• Meggyőződésünk, hogy mindannyian egyszerre vagyunk tanulók és tanárok, beleértve az igazgatót is. Látta-e a feliratot az ajtaján, miszerint ez nem a vezető tanár (not ‘Head Teacher’ but ‘Head Learner’), hanem a vezető tanuló irodája?
• Végezetül a Ward Mária iskolában végzett munka normális esetben örömöt és együttműködési készséget ébreszt.

Ahogyan Ward Mária mondta:
„Isten a jókedvű adakozót szereti.”

A cikk forrása: http://www.congjesu.hu/congjesu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=19&Itemid=65

Kiegészítő információk