wardbal_2017.jpg

Kedves Szülők!

Kevesebb, mint két hét van hátra a Ward-bálig!
2017. február 25-én, immár kilencedik alkalommal összegyűlnek az iskolába járó gyerekek szülei és tanárai a Párbeszéd Házában, hogy közösen eltöltsenek egy izgalmasnak és szórakoztatónak ígérkező estét.

A szokásos programok (nyitótánc, svédasztalos vacsora, bor- és sajtkóstoló, táncház, csokiszökőkút, Vivat Bacchus koncert) mellett a tombola miatt is érdemes lesz eljönni! Szeretnénk ezt ez alkalommal is izgalmassá, értékessé tenni. Ehhez kérjük az Önök segítségét!

A tombola során kihúzásra kerülő ajándéktárgyakat várunk! Lehet tárgyi ajándék (könyv, dísztárgy, kozmetikum, vásárlási utalvány stb.), de lehet szolgáltatás is (kozmetikai szolgáltatás, tanácsadás, stb.) illetve belépőjegy (koncert, hangverseny) mind magánemberektől, mind cégektől, vállalkozásoktól és persze minden, amit akár Önök szívesen nyernének!

A tombolára beküldött ajándékokat kérjük, hogy az osztályfőnök segítségével juttassák el a tanári szobába (Hetyey György tanár úrhoz)

Köszönjük!
Várjuk Önöket szeretettel a bálra!
Jegyek a portán már kaphatók!

Kiegészítő információk