katedra -2-2016

 

MIT ÉS HOGYAN OKTASSUNK?

    Az oktatási kérdésekkel foglalkozó cikksorozatunkban számos izgalmas, érdekes, aktuális kérdéssel kívánunk foglalkozni a nevelés, oktatás, oktatáspolitika területéről. Most e cikkben arra a kérdésre keressük a választ – annak érdekében persze, hogy Magyarország ne csak egy összeszerelő üzemet jelképező országgá váljon, azaz az itt dolgozó emberek többsége megfelelő kvalifikációt igénylő s természetesen ehhez mérten fizetett munkahelyen dolgozzon – hogy mit kéne és hogyan kéne oktatnunk. Azért, hogy a kitűzött célt – megfelelő erkölcsi tartással bíró s jól képzett, művelt, fegyelmezett, hazáját és nemzetét szerető, szorgalmas, egészséges és boldog nemzedék nevelése – elérjük.

MIÉRT JÁRUNK ISKOLÁBA?

    Sokszor mondtam már tanítványaimnak, a budapesti Ward Mária Gimnázium tanulóinak, hogy azért – azon kívül persze, hogy tanuljunk, művelődjünk, okosodjunk – hogy ott jól érezzük magunkat. S ez az elvárás nem csupán a diákra, de a tanárra is érvényes. A diák és a tanár is jól kell, hogy érezze magát, hiszen ha ez az érzés bármelyik fél részéről hiányzik, úgy az oktató- és nevelőmunka hatékonysága romlik.

    S mikor érzi jól magát a diák? Akkor, ha jó közösségben tanulhat, a tanártól nem csupán ismereteket, de viselkedéskultúrát is kap s persze az órák érdekesek, izgalmasak, nyitottak, közvetlenek.  Ha jól felkészült tanár tanít. Továbbá természetesen akkor, ha a diák egészséges – nagyon jó, hogy évtizedekre rúgó próbálkozások után végre megvalósult a mindennapos testnevelés – és pihent. Azaz nem túlterhelt, eleget aludt, mielőtt az iskolába ért.  S onnan nem késő délután vagy este megy haza.

 

    S akkor mi a helyzet a tanárral? Ő mikor érzi jól magát? Akkor, ha nem túl nagyok az adminisztrációs terhek. Ha van ideje az általa oktatott szakterület újdonságainak követésére, ha nem csupán tanítja a gyerekeket, de inspirálni is tudja. Felkelteni az érdeklődésüket. Rámutatni arra, hogy a kiegyensúlyozott élethez, a boldogság s megelégedettség érzetének kialakításához a kultúra, a tudás is szükséges. S persze beoltja a gyerekekbe a türelmet, az empátiát, a másik segítését, az etikus viselkedést.  (A Ward Mária iskolát fenntartó Congregatio Jesu  -CJ – hármas alapelve a tudás-lelkiség-szolgálat. Ilyen egyszerűen megfogalmazható.)

   Nem kevés tehát, amit egy jó tanártól elvárunk. De elvárható mindez valóban? Igen, úgy vélem elvárható, ha a tanár is pihent. Ha nem túlterhelt. Ha fegyelmezettek, érdeklődők a diákok. Ha van kedve és energiája a gyerekekkel szeretettel foglalkozni. Ha nap, mint nap látja a tanulók szemében felcsillanni az értelem fényét.  Ha sikerül egy-egy kísérlet a természettudományos órákon s a diákok elcsodálkozva figyelnek. Ha megköszönik a tanulók az óra végén a tanár fáradozását, munkáját. Igen, ilyenkor úgy érzi az ember, hogy jó dolog a tanítás. Örömteli, előremutató érzés tanárnak lenni. Hiszen nem csupán a nemzet napszámosa, de a lámpása – Gárdonyi Géza – is lehet.

 

JÓT S JÓL

   Amikor én jártam Szombathelyen általános (Petőfi Sándor) és középiskolába (Savaria Gimnázium), még nem volt sem 0.óra, sem 7. vagy 8. óra. Úgy emlékszem, nem voltunk túlterhelve. Ellentétben sajnos a mai tanulókkal. S ebből adódóan a tanítás és oktatás hatékonysága is jobb volt. Jót s jól – ebben áll a nagy titok – írta Kazinczy, s ezzel lényegében megfogalmazta a tanító, a tanár, az oktató, a pedagógus legfontosabb feladatait is. Azt, hogy jót kell tanítani, azaz helyes, igaz ismereteket kell továbbítani s egyúttal jól is kell tanítani, azaz megfelelő pedagógiai módszerrel. De csak azt és annyit, amit az iskolás gyerek agya be tud gond nélkül fogadni. Omnis saturatio mala (minden túlzás káros) – állítja az ismert latin mondás. Nem kell, nem szabad többet tanítani, mint amire feltétlenül szükség van, azt kell, ami a lényeges és fontos alapok megértéséhez mindenképpen szükséges. Nem szabad abba a hibába esni – tankönyvírók figyelem! – hogy mindent megpróbálunk belezsúfolni a tananyagba! A lényeg az, ami nem sikkadhat el, ezért fontos az alapok biztosítása, a meghatározó összefüggések feltárása. Azaz a cölöpök leverése, amire majd gond nélkül, a biztonság érzetével tudunk hidakat ácsolni, újabb és újabb kapcsolatokat felismerni. De középiskolában a szerves kémia órákon– hogy egy konkrét példát hozzak – teljesen felesleges mondjuk az adipinsav képletét tanítani, mert ezzel csak terheljük a gyerek befogadóképességét s az energiát (és időt) elvesszük a valóban fontos fogalmak tisztázása elől. A diák fejébe nem tölcsérrel kell betölteni az ismereteket, hanem fáklyát kell gyújtani, aminek a fényénél örömmel érti meg a valódi összefüggéseket, lexikális adathalmazok helyett.

   Lényeges követelmény lenne – sajnos nem teljesül az oktatásban – hogy egymásra épüljenek az adott tantárgyak keretében megismertek. Mert ugye matematikai ismeretek nélkül nem lehet fizikát tanítani, fizika nélkül pedig kémiát sem, sőt a biológia oktatása pedig kémiai ismereteket is követel. Teljesen felesleges tehát már 7. osztályban kémiát tanítani, kellő fizikai alapozás nélkül. Vagy mondjuk a 10. osztályos fizikában ferde hajítást, ami az egyik legfontosabb mechanikai mozgásforma – a labda eldobása vagy elrúgása - ha nem tanulták korábban a tanulók matematikából a szögfüggvényeket. Hiszen ezek ismerete nélkül elég nehéz megmagyarázni, hogy pl. miért 45 fokos szögben lökik ki a súlygolyót a súlylökők.

MI A MEGOLDÁS?

   Szent meggyőződésem, hogy a mai diákok túlterheltek. Óraszámban és tananyagban egyaránt. Ezen kéne változtatni, csökkenteni a terheket, időt adni a tanultak megértésére, megemésztésére, gyakorlatban való alkalmazhatóságának felismerésére. Még egy példa. Én szeretek olyan feladatokat adni kémiából és fizikából is, amelyek jól kapcsolódnak a gyakorlati életben előforduló problémákhoz, kérdésekhez. S ezért fontosnak érzem, hogy mondjuk olyan kérdés megbeszélésére (s a számítás elvégzésére) maradjon idő, hogy ha pl. a WC-ben pár órára égve felejtettük a villanyt, akkor ez mekkora költségnövekedést okoz. Azt érzem lényegesnek a természettudományok oktatása során, hogy a józan paraszti ész fontosságára, ennek alkalmazására, a logikus gondolkodás fejlesztésére fokozottan támaszkodjunk!

   Értelmes dolgokat, összefüggéseket persze csak értelmes gyerekeknek lehet tanítani. Olyanoknak, akik a korábban megszerzett ismereteket alkotó módon tudják használni s képesek fejlődni is, azaz az egyre összetettebb feladatok megoldásában is sikeresek. Nyilvánvaló, hogy nem minden tanuló IQ-ja 130 feletti. Nem minden emberből lesz Nobel-díjas. De – ezt nagyon határozottan állítom – gimnáziumba csak olyan gyerekek járjanak, akik számára a gimnáziumi tananyag megfelelő szinten való elsajátítása nem okoz szinte megoldhatatlan feladatot! Ha ahhoz, hogy valaki a gimnáziumban kettes és hármas jegyeket szerezzen, rengeteget kell tanulnia, szinte nincs pihenése (és ezáltal boldog gyermekkora!), akkor ki kell mondani, hogy az a gyerek nem való gimnáziumba! Olyan intézményt kell számára keresni és találni – egy német mondás szerint: wer sucht, der findet (aki keres, az talál) – ahol az adott közegben, a kisebb szellemi elvárások keretében tudja képességeit (valamiben mindenki tehetséges) kibontakoztatni. Sapenti sat.

 

Szabó S. András

Kiegészítő információk