roplabdatabor_kollazs_2016.jpg
Idén augusztusban már tizedik alkalommal került sor az iskolai a röplabda tábor megrendezésére Balatonakaliban. A résztvevők a gimnáziumi lány és fiú csapat tagjai voltak. A táborban a sporté volt a főszerep. A reggelek futással kezdődtek, majd délelőtt és délután is edzettünk. A röplabda mellett kézilabdáztunk és fociztunk is. Az edzések között a diákok társasjátékoztak, beszélgettek, zenét hallgattak vagy éppen az olimpiai közvetítést nézték. Az első nap, Nagyboldogasszony ünnepén, délelőtt misén vettünk részt. A hét első felében ellátogattunk a kertmoziba is. Zárásként tábortüzet raktunk és sütögettünk. Nemcsak a láb- és karizmaink erősödtek, hanem a sok-sok nevetésnek köszönhetően a rekeszizmunk is. A közös élmények, a kori kellés, az edzéseken való izzadás, a közösen elkészített reggelik és vacsorák, a várakozás a mosogatónál vagy a zuhanyzónál mind hozzá segítették a diákokat ahhoz, hogy igazi csapattá kovácsolódjanak össze.

Kiegészítő információk