Kedves Kollégák, Diákok és Szülők!

Hivatások napja lévén biztosan sok új érdekes találkozásban lesz részetek olyan emberekkel, akik munkájukat hivatásként, mások szolgálatában végzik.
Azért kezdődik szentmisével ez a nap, mert ma az iskola névadóját, a rend alapítóját, Ward Máriát ünnepeljük, mennyei születésnapjának évfordulóján. Mi nővérek minden évben egy hetet szentelünk arra, hogy elmélkedjünk rendalapítónknak a mi korunkra vonatkozó üzenetéről, arról, hogy mit tenne, hogyan élne ma ő.

Az idei év közös ima szövegei arra hívtak meg minket az elmúlt hét során, hogy Ward Máriának az úgynevezett „Glória víziójában” kapott gondolatait engedjük közelebb magunkhoz. Ezek a gondolatok arra vonatkoztak, hogy Mária az Isten dicsőségének előmozdítására különös meghívást kapott, mégpedig „valami más” módon, mint ahogyan a szerzetesnők abban a korban Istent dicsőítették.
Nem kell nagyon keresnünk ennek az üzenetnek az aktualitását, hiszen a mai kor, a társadalom, az európai közeg, a világpolitika szinte minden nap figyelmeztet bennünket arra, hogy ezzel a „valami más”-sal szembesüljünk. A „mássággal” való találkozás minket, keresztényeket gyakran arra késztet, hogy még jobban védjük a megszokásainkat, erősítsük magunk és szeretteink számára a biztonságot, az ismert kereteket stabilizáljuk, óvakodjunk az ismeretlentől, az idegenektől. És ez bizony sok esetben indokolt is, de nem mindig!
Aki Ward Mária társa a lelki úton, vagy akit az ő lelkisége valamilyen szempontból megérint, annak mindig a megkülönböztetés útján kell előre haladnia és nem teheti meg, hogy gondolkodás nélkül begubózik, mintegy „ketrecbe zárja magát”. Ward Mária követője kinyitja a szemét, észreveszi azt, aki segítségre, élelemre, ruhára, szeretetre, imádságra szorul. Megismeri és felfedezi a világot, nem fél az új dolgoktól. Meg tudja különböztetni az igazat a hamistól vagy a látszólag igaztól; a jót a rossztól vagy a jót a még jobbtól, és a jobbat, az Isten nagyobb dicsőségét választja. Tudja a szeretetet tettekben kifejezni, mert Isten gyermekének szabadságában mindent a Teremtőjére vonatkoztat, és nem felejt el neki hálát adni. Ha így teszünk, akkor nem kell félnünk semmitől és senkitől, aki „más”, hiszen tudjuk, kihez tartozunk és róla akarunk tanúságot tenni ebben a „mássággal” telített világban.

Azért, hogy ez a valóság ne csak elmélet maradjon, hanem közel kerüljön hozzánk, meghívok mindnyájatokat egy találkozásra ezzel a „mássággal”. Az Boldogasszony Iskolanővérek budapesti iskolájában néhány hónapja tanul három Kongóból származó diák, akiknek a szülei katolikusok, és hitük, keresztény értékrendjük miatt kínzásokat kellett elszenvedniük, és el kellett menekülniük hazájukból. Kilencen élnek egy nagyon kicsi, szinte fűthetetlen lakásban, rendkívül méltatlan körülmények között. Elhelyezésükön is dolgozunk együttműködve a Patrona Hungarie Iskola igazgatónőjével, de szeretnénk az élelmezésükbe is besegíteni, hiszen a szülők közül csak az apuka dolgozik mosogatóként, és nagyon kevés a keresete. Arra hívlak meg benneteket, hogy minden héten gyűjtsünk össze számukra tartós élelmiszert. Ki-ki adjon a kedvenc finomságából nekik, hogy megérezzék a befogadást, a nyitottságot és azt, hogy a más bőrszín, a más kultúra, az idegen nyelv nem választ el minket tőlük, hanem szolidárisak tudunk lenni velük.
Iskolánk vezetésével egyeztetjük, hogy mikor adakozhat az alsó, a felső, a gimnázium. A nővérek és a tartományi iroda munkatársai is együttműködnek ebben a gyűjtésben, és kérem a kollégákat, hogy ők is vállaljanak be egy hetet, hogy ezt az ügyet együtt hordozzuk, és együtt gyakoroljuk a tettekben megmutatkozó szeretetet, a „valami más” szabadságát, és a Ward Mária által oly fontos szolidaritást.
Előre is köszönöm mindenkinek, aki bármily kis dologgal hozzájárul a szárazélelmiszer gyűjtéséhez, amit ezúttal nem kampányszerűen szeretnénk tenni, hanem kitartóan, egészen a tanév végéig. Adakozásunkkal egyúttal kifejezhetjük Isten iránti hálánkat azért, hogy minket nem üldöznek kereszténységünk miatt. Tudatosíthatjuk, hogy nagy ajándék az, hogy biztonságos körülmények között élhetünk, és ez minket nem zár be békés nyugalmunkba, hanem megnyitja szívünket és arra indít, hogy mások nagy ínségén segítsünk, amivel tudunk.

Ferenc pápa „Az evangélium öröme” kezdetű apostoli enciklikájában arra buzdít és emlékeztet bennünket, hogy: „Mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy vegyünk részt ebben az új misszióban, a ’kilépés és elindulás’ küldetésében. Minden egyes keresztény embernek és minden közösségnek fel kell ismernie azt az utat, amit az Úr kijelöl számára és mindnyájunknak engedelmeskedni kell a hívásnak, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, azért, hogy eljussunk minden ’perifériára’, ahol szükség van az Evangélium fényére.”

Köszönöm a figyelmeteket és az együttműködést a kongói család megsegítésében!


Budapest, 2017. január 30.


Knáb Judit CJ
tartományfőnöknő

Kiegészítő információk