Két egymást követő pénteken, november 21.-én én 28.-án a napközis tanítók klubnapközit szerveztek az alsó tagozatos gyermekek számára. A tanulók különböző tevékenységek közül választhattak, a folyosón kihelyezett lehetőségekből. A hívóképek és az esztétikus mintadarabok segítettek a döntésben.

b_520_0_16777215_00_images_klubnapkozi.jpg

Kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a kedvükre való foglalkozást, és feliratkoztak a nekik megfelelő programra. Kézműves foglalkozások során Márton-napi hagyományokhoz kapcsolódóan népi szokásokkal illetve játékokkal ismerkedtek meg a gyerekek, majd elkészült a Márton-napi liba is. Ezen kívül káprázatos őszi képek születtek ujjbeggyel való, pecsételő festéssel. Alkalom nyílt természetfilm megtekintésére is, a projektoros vetítéskor sok érdekes és értékes információval bővült a gyerekek tudása a minket körülvevő környezetről. Megcsodálhatták a varázslatos vízi élővilágot, és megelevenedtek az igazi tengeralatti rejtőzködők is. Közeleg a nap, amit szívből vár minden gyermek, hamarosan megérkezik csilingelő szánon a nagyszakállú Télapó! Ennek örömére, az izgatottan várakozó gyerkőcök papírmikulást hajtogattak. Míg mások, a Zenekuckóban jókedvűen énekeltek, táncoltak és rimusérzéket fejlesztő játékokban vettek részt. A mozogni vágyókat a sportjátékok, ügyességi feladatok frissítették fel a tornateremben.

Vidám hangulatban, várakozásban teltek ezek a délutánok, előkészítették a szeretetteljes, meghitt adventi időszakot.

Suki Adrienn

Kedves Szülők!

Mindenkit szeretettel várunk az idei szülői lelki napra, aminek témája a közösségépítés lesz.
Időpont: 2014. november 22. (szombat) 10.00-16.00
Helyszín: CJ Bp. Belvárosi Rendház Díszterme és kápolnája
Ebéd: batyuból
Jelentkezés: Kaszap Viktória CJ nővérnél (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) 2014. november 21. péntekig.
Kaszap Viktória CJ

szln_plakat_2014_net.jpg

sitabor2015_net.jpg

Október 10-én tartottuk idei első, őszi házi muzsikánkat. Nagy élmény volt mindnyájunknak,hogy ez alkalomból birtokba vehettük a szépen kialakított, vadonatúj Tolnay Klári termet. Ezentúl valódi színpadon léphetnek fel előadó művészeink.
A színpadot virágok helyett őszi gyümölcsökkel díszítettük, a versek, a közösen énekelt dalok is az őszről, szüretről szóltak. A hangszeres előadásokon kívül rövid színdarabot és láthattunk a 2.a osztály előadásában. A 2.b osztály Októberi szüretelés című összeállítása pedig egy szüreti mulatságot varázsolt elénk.
A műsor után élvezettel fogyasztottuk el közösen a szereplőkkel, a közönséggel, a szülőkkel az addig a színpadot keretező gyümölcsöket.

Mocskonyi Zsuzsanna

A tankönyvosztás rendje az alábbiak szerint
(mindenkinek fontos információk!) >>>>

Pótvizsgák időpontja: 2014. augusztus 26., kedd 14.00

Átjelentkezők meghallgatásának beosztása az alábbiak szerint:

b_520_0_16777215_00_images_atjelentkezok_20140826.jpg

Ebédbefizetés, köpeny és mellény osztás:
2014. augusztus 27., szerda 7.00-17.00 óra között a 209. teremben
(az ebédbefizetés pontos térítési díjait rövidesen közzétesszük)

Ugyancsak rövidesen információkat teszünk közzé az idei Gólya-táborról!

Veni Sancte: szeptember 1., hétfő 8.00 órakor az Egyetemi templomban
Előtte 7.40-ig gyülekező az iskolában az osztálytermekben, ünneplő ruhában.

Kiegészítő információk