Kedves Szülők!

Az idei első papírgyűjtés 2017. október 24-én (kedden) lesz. A szokott időben, vagyis 7.00-8.00 óra között lehet hozni a papírhulladékot az iskola udvarára.

Az idei Ward Weekend az időjárásra való tekintettel elmarad!

Erdei iskola beszámoló 4.a

2017. 06. 13-15. Balaton

Június 13-án átszállásos vonatozás után érkeztünk meg a Balatonra. Első nap a balatonszemesi Postamúzeumban voltunk, ahol vezetéssel megnéztük a kiállítást, a gyerekek TOTÓ-t töltöttek ki a hallottakról, majd kipróbálhatták a régi postai eszközöket, járműveket. Délután strandolás következett, este pedig a nádas élővilágát figyeltük meg, ill. a fiúk pecáztak is.

Tisztelt Szülők!

Hamarosan indul az új tanév!

Néhány fontos információ a kezdéshez:

  • Veni Sancte - Szeptember 1-jén 8.00 - érkezés az iskolába 7.40-re, közösen mennek át az osztályok. Mise után (1-2. óra) alsóban 3-4. óra osztályfőnöki óra, felsőben 3-5. óra osztályfőnöki óra, gimnáziumban 3-6. óra osztályfőnöki óra. Szakórák aznap nem lesznek!
  • tankönyvosztás - kérdéseiket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. cí­mre í­rják meg

Az alsó tagozatosok az első tanítási napon a tanító néniktől kapják meg a tankönyveket.

5. évfolyam

augusztus 29. 9-1130 óráig

6. évfolyam

augusztus 29. 1130-14 óráig

7. évfolyam

augusztus 29. 14-16 óráig

8. évfolyam

augusztus 30. 9-1130 óráig

9. évfolyam

augusztus 30. 1130-14 óráig

10. évfolyam

augusztus 30. 14-16 óráig

11. évfolyam

augusztus 31. 9-1130 óráig

12. évfolyam

augusztus 31. 12-14 óráig

 

  • ebédbefizetés : augusztus 30-án, szerdán 7.30-14.00

Kérdéseiket az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre í­rják meg.

Ekkor vehetik át a megrendelt köpenyt, mellényt, pólót is.

  • A Bazilikában szeptember 1-jén 17.00 órakor tartandó közös egyházmegyei Veni Sanctera iskolánkból 90 gyerek megy. Erről értesí­tést kapnak majd az érintett gyerekek.
  • A Ward Weekend időpontja: szeptember 23., szombat. Kérjük, ehhez igazí­tsák egyéb programjaikat.

 

Mindenkinek jó pihenést a hátralevő hétre! Várjuk a gyerekeket és Önöket is!

b_520_0_16777215_00_images_Aktualis_konyvtar_20170822.jpg

Kedves Szülők! Kedves Diákok!

Megérkeztek a tankönyvek!

A tankönyvosztás menete a következő lesz:

Kiegészítő információk