sitabor2015_net.jpg

Október 10-én tartottuk idei első, őszi házi muzsikánkat. Nagy élmény volt mindnyájunknak,hogy ez alkalomból birtokba vehettük a szépen kialakított, vadonatúj Tolnay Klári termet. Ezentúl valódi színpadon léphetnek fel előadó művészeink.
A színpadot virágok helyett őszi gyümölcsökkel díszítettük, a versek, a közösen énekelt dalok is az őszről, szüretről szóltak. A hangszeres előadásokon kívül rövid színdarabot és láthattunk a 2.a osztály előadásában. A 2.b osztály Októberi szüretelés című összeállítása pedig egy szüreti mulatságot varázsolt elénk.
A műsor után élvezettel fogyasztottuk el közösen a szereplőkkel, a közönséggel, a szülőkkel az addig a színpadot keretező gyümölcsöket.

Mocskonyi Zsuzsanna

A tankönyvosztás rendje az alábbiak szerint
(mindenkinek fontos információk!) >>>>

Pótvizsgák időpontja: 2014. augusztus 26., kedd 14.00

Átjelentkezők meghallgatásának beosztása az alábbiak szerint:

b_520_0_16777215_00_images_atjelentkezok_20140826.jpg

Ebédbefizetés, köpeny és mellény osztás:
2014. augusztus 27., szerda 7.00-17.00 óra között a 209. teremben
(az ebédbefizetés pontos térítési díjait rövidesen közzétesszük)

Ugyancsak rövidesen információkat teszünk közzé az idei Gólya-táborról!

Veni Sancte: szeptember 1., hétfő 8.00 órakor az Egyetemi templomban
Előtte 7.40-ig gyülekező az iskolában az osztálytermekben, ünneplő ruhában.

Letölthető képes beszámoló az idei hittantáborról >>>>

b_520_0_16777215_00_images_hittantabor2014.jpg

Képes beszámoló >>>>

Alkategóriák

ÉTKEZÉS:

Ebédbefizetés

1. átutalással: e-mailben kell jelentkezni az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hónap 10-ig. Az átutalásnál a befizetés határidejét, kérem szíveskedjenek betartani, mert a késve érkezett befizetések után már nem tudunk a gyermeknek ebédet biztosítani.
2. készpénzben: a következő hónapokra 10-ét követő szerdán délelőtt 7:30-14:00-ig és rákövetkező szerdán délután 12:00-16:30-ig van lehetőség.

Az ebédnél ebédjegyet kell bemutatni, ebédjegy pótlására szerdai napokon a 3. és 4. szünetben van lehetőség a gazdasági irodában.

Ebéd lemondására SMS-ben: +36/30-862-2701, vagy
e-mailben: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.,
a következő napra vonatkozóan reggel 9 óráig van lehetőség. Akik 100%-os kedvezményben részesülnek azok aznap 8-óráig kötelesek lemondani az étkezést!

RUHÁZAT:

- Köpeny és az ünneplő mellény rendelésére, átvételére az ebédbefizetés időpontjaiban van lehetőség.
- A gazdasági irodában kapható több féle iskola logós pulóver és póló is.
- A torna pólót a testnevelő tanároknál kell megrendelni.


Budapest, 2017. augusztus 15.

Kiegészítő információk