Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium


Állatmenhelyet segítettünk

A DÖK és a Zöld DÖK szervezésében, wardos diákok reszt vehettek egy állatmenhely segítő programban.


KerekEmese versenyeredmény

Iskolánk hatodik évfolyamának öt csapata vett részt a KerekEmese történelmi, néprajzi, természetismereti vetélkedősorozaton, amely három fordulóból állt.

Az egyes fordulók rendkívül változatosak voltak, sok utánajárásra, kreativitásra volt szükségük a résztvevőknek. Valamennyi csapatunk bekerült az első 20 közé, ami nagyon szép eredménynek számít, de a végső döntőre csak az első 12 utazhatott el.

Az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkban megrendezett döntőbe két csapatunk is bejutott:


Szavazás!

Az Ébredő Természet Fotópályázat beküldési határideje lejárt. Mostantól mindenki szavazhat a beküldött képekre. 

IDE kattintva érheted el a szavazási felületet.