Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium

Magyar szentek nyomában - Krakkóban járt a 10.a

A Waczlav Felczak Alapítvány támogatásának köszönhetően, amelyet a 10.a osztály a Polonica Varietas pályázaton nyert, négy napot tölthettünk Krakkóban, ahol rengeteg élménnyel gazdagodhattunk. Belekóstolhattunk egy másik kultúra ízeibe, járhattuk az ott élőkkel együtt a kacskaringós utcákat, tanulhattunk tőlük. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, felejthetetlen kaland volt ez a pár nap.

Első napunkat egy hosszadalmas buszúttal kezdtük, hisz valahogy el is kellett jutnunk úticélunkhoz. Ezalatt áthaladtunk Szlovákián, gyönyörű tájakat, várakat csodálhattunk meg már aznap is. Miután megérkeztünk, elgyalogoltunk a szállásunkig, ami a város szívében található a Bracka utcában. Lepakoltunk, majd körbejártuk együtt a várost. Megismerkedtünk a gyönyörű Főtérrel, a templomokkal, a Posztócsarnokkal, a Kazimierz negyeddel és az apró kávézókkal. Ezt követte némi szabadidő, minek keretein belül külön-külön is felfedezhettük a várost. Ezután nyugovóra tértünk.

Vasárnap ellátogattunk a Wawel kastélyba. Idegenvezetéssel jártuk végig, csak ámultunk-bámultunk a csodás falikárpitok és gyönyörű bútorok láttán. Miután ott végeztünk, hajókáztunk a Visztulán, majd a Székesegyházat nézhettük meg. Grandiózus, csodálatos épület, amely rengeteg magyar vonatkozású emléket és szobrot rejt, valamint egy hatalmas harangot egyik tornyában. Volt szerencsénk e hangszert is megtekinteni, ugyanis fellépcsőztünk a harangtoronyba. Onnan elképesztő kilátás fogadott minket a városra. Este vacsoránkat egy lengyel étteremben költöttük el, tradicionális ételekkel, mint például a zurek leves és a pierogi nevű töltött tészta. Ezután közösen részt vettünk a főtéren található Mária templomban lévő fél hetes ifjúsági misén. Ugyan lengyel nyelven folyt, mégis az áhitat szépsége mindnyájunkat megérintett.

Hétfőn vonattal elutaztunk felfedező utunk következő állomására, Wieliczka városába, hogy megtekinthessük az ott lévő sóbányát. Lélegzetelállító helyet nézhettünk meg, mindenkinek elnyerte a tetszését. Láthattunk sóból készült szobrokat, megismerhettük a bánya alapításához kapcsolódó legendát, amiben Szent Kinga is nagy szerepet játszott és megtekinthettük a bányában kialakított lélegzetelállító kápolnákat is. Ugyan csak három emelet mélyre mentünk le, mégis megtisztulhattunk a sóban gazdag levegő hatására. Délután egy magyar-lengyel származású hölgy bemutatta nekünk az óvárost, elvezetett minket például a Jagelló Egyetemhez, vagy II. János Pál pápa egykori lakhelyéhez, valamint rengeteg legendát mesélt el. Vacsoránkat e napon is a vasárnapi étteremben fogyasztottuk el.

Kedd reggel fenséges illatra ébredtünk, ugyanis egyik tehetséges osztálytársunk hatvan tojásból rengeteg rántottát készített számunkra. Étkezés után mindenki összepakolt, majd elhagytuk szállásunkat. Elsétáltunk a buszpályaudvarig, ahol kaptunk még némi szabadidőt, majd felültünk hazafelé szállító buszunkra. Igen hosszú és fárasztó volt a visszaút, de legvégül épségben, egészségben tértünk haza.

Koppány Emese 10.a