Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakgimnázium


IV. Ward Mária korának zenéje - régizenei kurzus

Idén ismét megrendezésre kerül 2019. november 22-24. között régizenei kurzusunk.

Letölthető tájékoztató >>>>


A népzene tanszak kirándulása Ájban

2019. október 13-15.

Vasárnap reggel nagy lelkesedéssel gyülekeztünk a Keleti pályaudvar várótermében, kezdetét vette az igen sok átszállással tarkított utunk. Nem csak a magam nevében beszélek, ha azt mondom, hogy már az utazás alatt elkezdődött az ismerkedés a különböző osztályban vagy szakon tanulók között. Érkezésünkkor saját szemünkkel láthattuk, hogy ez a kis falu milyen gyönyörű természeti környezetben található. Szállásunk a helyi művelődési ház volt, ahol csodálatos ebéddel vártak minket. A szobák elfoglalása után egy rövid sétára indultunk a falut körülölelő erdőbe. Az ősz színei és a csend mindannyiunkkal elfeledtették a fővárosi forgatagot. Visszatérve felfedeztük a falut, boltot és egyéb szolgáltatásokat nyújtó helyeket keresve. Vacsora előtt egy előadást hallgathattunk meg Ájról, ahogyan az évek alatt fejlődött, a helyi önkormányzat többszörösen újraválasztott polgármesterétől. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a hangszerek is előkerüljenek. Elpróbáltuk a másnapi koncertünk műsorát majd az este zenével, táncházzal és sok-sok beszélgetéssel zárult.


"Lipem, lopom a szőlőt ..."

"Lipem, lopom a szőlőt ..."

Szeretettel várunk minden érdeklődő kis óvodást és szüleiket szüretelő délutánunkra október 15-én 16 és 17:30 között.

ZENE, TÁNC, MESE, JÁTÉK, KÉZMŰVESKEDÉS

Örömmel fogadjuk az előzetes regisztrációkat az also@wardmaria.hu címen. De ez nem feltétele a részvételnek.

Gyertek, mulassunk együtt!