12.a Lelkigyakorlat-osztálykirándulás


Napsütés, party hangulat, tábortűz, sütögetés, fürdés a Dunában, biciklizés. Ez a néhány szó nem a nyári szünetemet, hanem a wardos, tizenkettedikes lelkigyakorlat-osztálykirándulást jellemzi.

Bár igazából mi is úgy éreztük, hogy a nyarunk hosszabbodott meg egy héttel és furcsa volt a gondolat, hogy mások most tanórákon ücsörögnek.
Persze a törpök, illetve a tizenkettedikesek élete sem csak játék és mulatság volt, még ebben a felszabadult egy hétben sem. Így vagy úgy, de mindenkinek szembe kellett néznie a félelmeivel, a jövőjével. Mind megtapasztaltunk mélységeket és magasságokat, és itt nem csak a hegymenet-lejtmenet intenzív váltakozására gondolok, ami még társaságunk edzettebb bicikliseit is megizzasztotta. Mind jártunk a végén lelki és/vagy fizikai erőnknek, amikor jól esett néhány bíztató szó, egy kedves pillantás, néhány perc csöndes magány a Duna folytonos, ritmikus áramlását nézve. De éppen ezekből a helyzetekből nőttek ki éjszakába nyúló vagy nevetésbe esetleg kompromisszumba torkolló beszélgetések is.
A lelki gyakorlat témája a felnőtté válás volt, középpontban a döntésekkel. Ahogy Áron atya is mondta a Duna-parti szentmisénkben, amikor döntünk valami mellett, akkor döntünk valami ellen is. Nem járhatunk egyszerre két utat. Ezt már rögtön az elkövetkező napokban megtapasztalhattuk. Döntöttünk. Döntöttünk a meredek emelkedők, izzasztó kaptatók mellett. Úgy döntöttünk, hogy tovább tekerünk és evezünk. Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel. És valójában, habár abban a pillanatban a nehezebb, küzdelmesebb utat választottuk, a döntésünk a megérkezés öröme, a jóleső fáradtság, a „megcsináltuk!”-érzés mellett szólt.
Az út elején még csak megteendő sok tíz kilométert, óriási szintemelkedést, lehetetlennek látszó kihívást láttunk. Menet közben azonban kibontakozott a gyönyörű táj, a hegyek közt kanyargó Duna, a lenyűgöző sziklák, a beszántott, fekete föld, az út menti kis sárga virágok. Egyszóval, mertük a nehezebb utat választani, és az élet, a maga csalafinta módján, meghálálta ezt nekünk.


Ágoston-Papp Dorottya Lelle