Ha feladat van, akkor ellenkezés van. Ha feladat van, akkor kiutak keresése van. Ha feladat van, akkor majd más megcsinálja. Ám, ha barokk eposz írása az a bizonyos feladat, akkor fény csillan a szemben, beindul a motor, és jönnek a múzsák is: Megint nem alszom hajnalig!

Mintául Zrínyi szolgált. A Szigeti veszedelem az eposzi kellékekkel, a bokorrímekkel meg a (majdnem, de mégsem) felező tizenkettessel. A cél egy erkölcsi tanulság fellebbentése volt olyan környezetbe ágyazva, ami (méééég!) minket, ifjakat (is) leköt. A legfőbb fegyver a humor, az eszköz paródia volt. Korunk nagy vámpír-históriájának jellegzetességeit igyekeztem felnagyítani a történetet kicsit átírva, hogy az igazi „gonosz” nálam elnyerhesse méltó büntetését.

Az osztályban a fogadtatás jobb volt, mint amire legbátrabb álmaimban számítottam. Kis túlzással egy emberként vetettük bele magunkat a munkába. Összefogtunk, csapatként hódítottuk meg ezt a feladatot. A főszereplők (Blaschke Rita, Zoboki Csenge, Horváth Csaba Csongor és Szklenár Máté) belehelyezkedtek a szerepbe, lelkes statisztáink tökéletes keretet adtak a történetnek, Szalay Fatimával pedig új kellékhez, a zenéhez fordultunk. Modern dallamok és archaikusra hajazó nyelv meglepően jól épültek egymásra.

A farsang napján mind reménykedtünk, hogy üzenetünk, játékunk, igyekezetünk elér a szívekig. Minden apró sikertelenség, a nagy előadás előtt felmerülő problémák, bonyodalmak ellenére állítom, hogy munkánk meghozta gyümölcsét. Tortát nem nyertünk. Viszont nyertünk lehetőséget arra, hogy közel kerüljünk egymáshoz, mielőtt elballagunk az iskolából; egymástól és a közösen töltött „óráktól, napoktól, percektől”. Végül is a farsang, az eposz rólunk szólt. Arról, hogy mi egy kis hadsereg voltunk. Bajtársak a tanulásban; fejlődésben; éregetésben; a tanárok, a világ ellen vívott csatákban. Csak úgy, mint Zrínyi és serege Szulejmán ellen 1566-ban.

Szerény véleményem szerint ez volt gimnáziumunk eddigi legjobb farsangja, hiszen ennyire talán még a tűzriadó próbák során sem létezünk együtt. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk a fergeteges tanári produkcióért és a lehetőségért, hogy osztályonként létrehozhattunk valami pici csodát, ami arról árulkodik, hogy titokban azért szeretünk mi örömet okozni egymásnak.

Berki Zsüliet

12.a osztály