Barnai Brigitta CJ

1975-2022

Ne feledd, hogy Krisztuson nem vett erőt a halál!

Ő a mi üdvösségünk, dicsősége örök!

Ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni fogunk!

Ha vele együtt tűrünk, vele uralomra jutunk!

Alleluja, alleluja! Alleluja!

/Jacques Berthier: Feltámadási himnusz/

November 25-én, pénteken a Congregatio Jesu rend nővérei, és mind, akik olyan szerencsések voltunk, hogy megajándékozott minket vele a Jóisten elveszítettünk egy hiteles embert, tanárt, pedagógust, lelkivezetőt, barátot. Barnai Brigitta nővér iskolánk életének 2008 és 2014 között szerves része, lelkiségének máig ható formálója volt.

A szó, ami a gyász érzése mellett most mégis sokkal kifejezőbb, Brigitta nővérhez méltóbb, az „Alleluja!”, az Isten felé áradó öröm és hála szava. Ezt visszhangozza az élete ma is bennünk. Sugárzott belőle az „Igen” Isten szeretetére. Rajta keresztül esélyt kaptunk kamaszként és felnőtt fejjel egyaránt, hogy azt is elhiggyük, megéljük, hogy Isten valóban szeret minket.

Nagyon nehéz a szomorúság és a hit örömének mezsgyéjén megfelelő mondatokat találni ilyenkor. Szerencse, hogy Dsida Jenő helyettünk is ír az emberi búcsúzás gyászáról és Isten találkozással kapcsolatos öröméről:

Az este bús,

a szél irigy.

Parányi mécs

be szürke így.

Susog, beszél

száz sírverem

és messze egy

tükrös terem.

Sok bánatunk,

kevés derünk -

angyal, vezess,

gyerünk, gyerünk!

Forogni fog

sok fürge kör,

villogni fog

ezer tükör.

Egy árva mécs,

egy kis szavam:

ezernyi mécs,

ezer szavam.

Valami nagy,

sötét keret...

Az ember sír.

Isten szeret.

Barnai Brigitta CJ nővér ezernyi mécsest gyújtott sokak lelkében élete során: itt az iskolában úgy, ahogy rendtársai között, majd a jeruzsálemi küldetése során, vagy az elmúlt, Veszprémben töltött években. A kórházban töltött idő kapcsán így fogalmazott hivatásáról: „…rájöttem, hogy nagyon sok ember csupán arra vágyik, hogy meghallgassák, hogy legyen, akinek elmondja a gondjait. Hogyha őszintén meg tudunk hallgatni valakit, és nem ötletelünk, nem tanácsokat adunk, hanem próbálunk jelen lenni számára és visszatükrözni, hogy ő miről beszél, hogy ő mire vágyik, hogy ő mit szeretne, ezen keresztül el tudjuk juttatni ahhoz, amit keres, és nagyon sokszor ott tényleg megmutatkozik a következő lépés. Ilyenkor az az ember is megsejti Isten tanítását, aki egyébként nem gyakorló hívő. Azt szoktam mondani, hogy én csak elültetem a kicsi magot, ami vagy kisarjad, vagy nem, pont, mint a természetben. De, ha megfogan és elkezd növekedni, és ezáltal teljesebb lehet a másik embernek az élete, akkor nyertünk.”

Őszinte gyászunk tehát hálával párosul, hogy ilyen tanárunk, kollégánk, példaképünk lehetett. Hisszük, hogy ő már megnyugvást talált Istennél, és onnan aktívkodik, közbenjár értünk, ahogy azt egész életében tette!

Barnai Brigitta nővér élete az „Alleluja!”, az utolsó három küzdelmes éve pedig a végtelen tűrés, lélekerő és a kifogyhatatlan derű bizonyítéka. „Ha vele együtt tűrünk, vele uralomra jutunk” - szól a feltámadási himnusz. Hiszem, hogy Brigitta nővér megmérettetett a dsidai „tükrös teremben”, majd „uralomra jutott”, és most már nem csak hiszi, hanem tapasztalja: „Isten szeret”.