Az interjút készítette: Készítette: Balog Enikő és Vincze Borbála
A következő interjúban azt olvashatják, ahogy két kilencedikes diák beszélget Komáromi Dorottya hittan és történelem szakos tanárnővel a tanári pályáról, a hit szerepéről az életében, illetve a történelem iránti szeretetéről.
Az interjút készítette: Készítette: Balog Enikő és Vincze Borbála
Felkészítő tanár: Veres Eszter
A következő interjúban azt olvashatják, ahogy két kilencedikes diák beszélget Komáromi Dorottya hittan és történelem szakos tanárnővel a tanári pályáról, a hit szerepéről az életében, illetve a történelem iránti szeretetéről.
Olyan kérdéseim lennének a Tanárnőhöz, hogy mióta dolgozik az iskolában?
-2011 azt hiszem.
A Tanárnő járt vallásos iskolába?
-Igen, én a Szent Imrében végeztem.
Hatással volt-e arra, hogy...
-A vallásosságomra vagy az, hogy hittantanár lettem?
Inkább a vallásosságra.
-Hát arra nem, mert arra már hamarabb hatással voltak a szüleim. Én csak gimibe jártam katolikus iskolába, előtte nem, viszont óvodás koromtól járok hittanra.
Önnek fontos-e az, hogy katolikus iskolában tanítson?
-Mivel az egyik szakom a hittan, ezért fontos, igazából tudnék tanítani nem katolikusban is, de ez így kényelmesebb, mert akkor így hittant is tudok tanítani. Meg kollégák szempontjából is jobb.
Gondolom, egyszerűbb így magyarázni?
- Igen, egy pár dolgot könnyebb töriből is így magyarázni, illetve nem mindegy, milyen közegben van az ember napi sok órában.
Fontosnak tartja-e, hogy állami iskolákban is biztosítsanak felekezeti hittant?
-Hát ez egy érdekes kérdés, nem is gondolkoztam rajta, szerintem nem rossz gondolat olyan szempontból, hogy az erkölcsisége, a magyarsága az lehet, hogy emelkedik ez által. Viszont inkább az a kérdés, hogy ezt ki és hogyan oktatja vagy tanítja.
Fontosnak tartja-e, hogy katolikus iskolában lelkigyakorlatok legyenek vagy, hogy ilyeneken vegyenek részt a gyerekek?
-Szerintem nagyon fontos, főleg gimiben. Régebben több napos lelkigyakorlatok voltak év elején, és azért azok sokat számítanak.
Önt először a történelem vagy a hittan tanítása fogta meg?
-Először a töri. Igazából nem volt teljesen biztos, hogy tanár leszek, hanem érdekelt a töri, és alapvetően óvónő akartam lenni. Régebben tanítottam óvodásoknak hittant, nagyobbaknak pedig történelmet. Egyetem alatt elgondolkodtam azon is, hogy a történelem más ágával foglalkozzak, de nagyon fontos volt nekem, hogy emberek között legyek. Úgy egyértelmű volt, hogy nem akarok egy irodában ülni és levéltárazni vagy leleteket vizsgálni. Persze néha nagyon jó lenne, de hosszú távon nem bírnám.
Ön szerint milyen szerepe van a vallásnak a történelemben?
-Óriási, szerintem már csak, ha a katolikus egyházat nézzük, akkor is. Igazából a történelem teljesen más lenne bármilyen egyház nélkül. Mivel a vallás nemcsak egy hitbeli, nemcsak egy belső dolog, hanem társadalmi kivetülése is van, ezért szerintem nem lehet külön választani.
Utolsó kérdésként pedig azt szeretném feltenni, hogy jár-e vagy járt-e esetleg valamilyen közösségbe?
-Igen, volt egy plébániánk és ott voltak csoportok, az még mindig megvan. Kicsit megváltozott az összetétel; már mindenki a párjával, feleségével, férjével jár, de még megvan. Illetve járok táncolni is, és az is egy jó közösség.
Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést és reméljük mások számára is érdekes lesz!