KerekEmese versenyeredmény '22

Iskolánk hatodik évfolyamának öt csapata vett részt a KerekEmese történelmi, néprajzi, természetismereti vetélkedősorozaton, amely három fordulóból állt.

Az egyes fordulók rendkívül változatosak voltak, sok utánajárásra, kreativitásra volt szükségük a résztvevőknek. Valamennyi csapatunk bekerült az első 20 közé, ami nagyon szép eredménynek számít, de a végső döntőre csak az első 12 utazhatott el.

Az Ópusztaszeri Történelmi Emlékparkban megrendezett döntőbe két csapatunk is bejutott:

4. helyezés ért el Bognár Sarolta 6.b, Kontra Dóra 6.b, Kovács-Burda Zsófia 6.b , Tóth Dávid 6.b (Szénási Levente 6.b) - Histöri csapata  (felkészítő: Nyáry Krisztián Mihály)

11. helyezés ért el Debreczeni Emma, Szalaváry Frida, Sztrelicz Luca, Vass Réka 6.a – Töri sztárok csapata (felkészítő: Hetyey György)

A két napos versenyen nem csak a feladatok voltak élvezetesek, játékosak, de maga a helyszín is sok meglepetést, élményt tartogatott. Megtekintettük a Feszty-körképet, 3D-s, történelmi tematikájú filmeket és bejártuk az Emlékpark területét.

A csapatok eredményéhez szívből gratulálunk!