Ismét szalagavató ünnepség volt a Budapesti Ward Iskolában. Ünnepélyes és izgatott pillanat ez a diákok és a tanárok életében. Olyan ez a néhány óra, mint az érettségi elővizsgája. Vizsga nem csak tudásból, hanem emberségből, illemtanból, kreativitásból, táncból, mozgáskultúrából, én- és közösségi élmény megosztásból. Így történt most is: a végzős diákok táncoltak, filmet vetítettek, elsőbálosként keringőztek. Mégis több könnyet csalt a szemembe az idei szalagavató néhány pillanata, mint eddig bármikor, és még napok elteltével is eszembe jut egy-egy mozzanat.

Tízedik osztályba jártak ezek a fiatalok, amikor az iskolát vezettem. Nem egy közülük gyakori vendég volt az irodámban. Nem csak azért, mert rossz fát tett a tűzre, hanem azért, mert szükségük volt emberi szóra, figyelemre. Csak akkor jöttek, amikor osztályfőnöküknek, Buzgó Zsuzsanna tanárnőnek és Guld Veronika tanárnőnek már nem volt több ideje, több ötlete arra, hogyan nyújtsanak nekik segítséget. Ez a két csodálatos tanárnő, akik kitartottak tanítványaik mellett és hittek benne, hogy egyszer eljön a szalagavató pillanata, őszinte mosollyal örülhettek tanítványaiknak. Hittek abban, hogy minden gyerekben ott rejtőzik a lehetőség arra, hogy egészséges felnőttekké váljanak, hogy merjék vállalni önmagukat, tökéletlenségüket, rejtett talentumaikat.

Nem azért volt különleges ez a szalagavató, mert a „produkciók” különlegesek voltak, hanem azért, mert a diákok úgy alakították azokat, hogy mindenki meg tudta mutatni eddig mélyre elrejtett önmagát: Niki, látó társait lekörözve táncolt; Csilla, a balerina termetű lányokat maga mögé utasítva spárgázott és rockyzott.

A társadalomnak abban a többséget érintő rétegében, ahol az számít, hogy az iskolák gyakorlatilag csak az ismeretek átadására alapozzák hétköznapi munkájukat, a Ward iskola nincs jegyezve. Abban a társadalmi csoportban, ahol a top-teljesítmény, a kitűnő eredmények alapján sorolják be az embereket, és mindezt „objektív” és összehasonlítható mérőszámok tükrözik, a Ward iskola nem jelenik meg az ország legjobb 50 iskolája között.

De a társadalomnak abban a keresztény értékrendre építő, jövőbe néző közösségében, ahová mi, a Ward iskola és az intézményt fenntartó Congregatio Jesu szerzetesrend is tartozik, biztosan az első három iskola között szerepelünk. Erre sajnos még nem találtak ki mérést. Ezeket az eredményeket csak bizonyos alkalmakkor látjuk, és csak akkor vesszük észre, ha engedjük, hogy a szívünk is meglássa, ami a cselekvés mélyén rejtőzik.

Őszinte hálával tartozunk a kollégáinknak, akik a hétköznapok rejtettségében dolgoznak, nevelnek azért, hogy a diákokból egészséges lelkű, képességeiket kibontakoztatni tudó, egymás iránt érzékeny felnőttek legyenek!

Köszönjük, hogy mindebből a szalagavatón felvillanhatott az érték, az „eredmény”, ami nem mérhető, de mélyen érezhető és átélhető!

Kaszap Viktória CJ