Az alábbiakban megadtuk azoknak az intézményeknek nevét, amelyekkel eddig együttműködési megállapodást kötöttünk az adott területen, vagy/és évek óta együttműködő befogadó intézményeink, továbbá az ott végezhető fő tevékenységek körét is.
Az intézmények köre folyamatosan bővül, egyéni igényeket az iskolai koordinátornál, lehet jelezni.
iskolai koordinátor: Bánhegyi Andrea; banhegyi.andrea@wardmaria.hu
Bármelyik területet, intézményt választod, mindenképpen a koordinátornál kell jelentkezned. A kapcsolatot ő veszi fel a befogadó intézmény kapcsolattartójával.
Fő együttműködő intézményeink
Heim Pál Gyermekkórház (1089 Budapest, Üllői út 86) kapcsolattartó: Bolodár Katalin kbolodar@heimpalkorhaz.hu Rendezvényeknél fogadnak minket szívesen, pl. gyermeknapon hostess munka; betlehemezés; falfestés az ügyesebbeknek; Semmelweis napon, ápolók napján a műsorban részt venni, szavalás, zene, próza. Délutáni tevékenység a kórházban: a megbeszélt osztályokon fekvő betegeknek mesélés, beszélgetés, társasjáték, a kicsik szüleinek segítségnyújtás, valamint a kórházi óvónő melletti tevékenységek. Elsősorban azoknak ajánljuk, akik elég önállóak és mernek kapcsolatot kezdeményezni az ápoló személyzettel, a beteg gyerekekkel és szüleikkel, és akiket érdekel az ápolói, vagy orvosi munka, esetleg gondolkodnak egészségügyi pályán. A Heim Pál Kórház elsőként, 2009-től fogad minket!
Bástya Óvoda (1056 Budapest, Bástya utca 4-6.) vezető és kapcsolattartó: Ferenczi Kinga óvodavezető, valamint Kökény Anikó óvónő ovodabastya@gmail.com örömmel várják a kicsik és az óvó nénik a segítséget: öltözködés, tisztálkodás, uzsonnáztatás, játék, mese területén. A nyári napközis táborban (Csillebércen) is lehet segíteni. Ha kisgyermekszerető, játékos kedvű, pedagógus munka iránt érdeklődő vagy, semmiképpen ne hagyd ki! Tudnod kell, hogy a Bástya Óvodában elsősorban Wardos diákokat fogadnak közösségi szolgálatra, s mint legrégebbi partner intézményük, előnyt élvezünk a környék számos középiskoláival szemben.
Nemzetközi Pető Intézet (1118 Budapest, Villányi út 67.) kapcsolattartó: Szuhaj Eszter szuhaj.eszter@hdsnet.hu Változó korosztályú gyermekek számára (óvodástól középiskolásig) különböző délutáni szakkörökhöz, elfoglaltságokhoz keresnek segítőket. A gyerekek és a konduktorok is nagyon várják a jelentkezésedet! Az elköteleződés itt nagyon fontos, egész tanévre elvárnak, nehezen pótolható a munkád, ha kiesel valami miatt! Azoknak javasoljuk, akik szeretik a kihívásokat, nyitottak fogyatékossággal élő embertársainkra, kíváncsiak a konduktorok munkájára, és akiknek fontos a kitartás és hűség gyakorlása. A nemzetközi Pető Intézet is egyike a legelső befogadó intézményünknek, 2009-től működünk együtt velük.
Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon (1145 Budapest, Mexikói út 60.) Igazgató: Locsmándi Alajos locsmandi@mozgasjavito.hu, kapcsolattartó: Berger-Petrina Anikó petrina123@citromail.hu. Délutáni segítséget várnak kollégiumi apartmanokba középiskolás lányokhoz, fiúkhoz. Beszélgetős, játszós együttlétek, együtt tanulás; esetleg kötetlen „házon kívüli” program (séta a városban, mozi látogatás). Kisebbeknél korrepetálás. Lehetőség van még különböző szakkörökbe bekapcsolódni, ami azért izgalmas, mert kipróbálhatod magad az ott tanuló diákokkal ügyességben, leleményességben, mozgásban – ne hidd, hogy könnyű - (görlabda, darts, fúvócső, tánc, úszás…..) Többek között a gyógypedagógusi munkába lelhettek betekintést, nem utolsó sorban pedig kapcsolatba kerülhettek hasonló korú középiskolásokkal. Külsőleg nagyon különböznek tőletek, de vajon valójában mennyire mások? Akik szeretnének róluk többet tudni: milyen az életük, milyen vágyaik, terveik vannak; és akik bepillantást szeretnének nyerni, milyen Magyarország legmodernebb, legjobban felszerelt, Európában is egyedül állóan elismert gyógypedagógiai intézményének működése, vágjanak bele! Érdemes!
Három királyfi Három királylány Mozgalom vezető: Székely András, kapcsolattartó: Vigh József ügyvezető: vigh.jozsef@gmail.com Rendezvényeken, előadásokon, elsősorban a „Család és Karrier? című előadássorozatukon (SOTE) várják a segítségünket, (hostess jellegű elfoglaltság) előre meghirdetett dátumokkal, havi egy alkalom, általában hétfő esténként 17:15-19:30 között. A fehér ing viselése kötelező ezeken az alkalmakon. Bónuszként meghallgathatod az előadásokat, olyan rangos előadóktól, mint pl: Pál Feri atya, Bagdy Emőke, Böjte Csaba testvér és még sokan mások. Egyéb alkalmak is kínálkoznak: gyermekfelügyelet a szülőknek szóló rendezvényeken (Magyarság Háza, Szentháromság tér 6.) szombatonként, vagy kirándulások szervezéséhez keresnek segítőket, játékvezetőket előre megadott időpontokban. Jelentkezz bátran, ha rendezvények bonyolításában szívesen tevékenykedsz, és ha érdekelnek a komoly, igényes (elsősorban egyetemistáknak szóló) előadások.
NOE Nagycsaládosok Országos Egyesületének Ferencvárosi csoportja (Nagyvárad téren) kapcsolattartó: Pálinkásné Orsi noeludoteka@gmail.com, használtruha válogatás, csomagolás, kézműves tevékenység, gyermekfelügyelet alaklomszerűen rendezvényeiken; karácsony előtti lehetőség a cipősdoboz ajándék akcióhoz való csatlakozás: cipősdobozok igényes bevonása és megtöltése, az alapanyagok adottak, de bármi apróság hozható, ami gazdagítja az ajándékdobozok tartalmát. Előzetes telefonos egyeztetés a kapcsolattartóval szükséges legalább három nappal azelőtt, mielőtt mennél. Olyan diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen csomagolnak, pakolnak, nem riadnak vissza használt ruhák szortírozásától, és attól, hogy esetleg összepiszkolódik a kezük, akik örömmel tevékenykednek rászoruló nagycsaládok érdekében, és akik ügyesek a manuális dolgokban, s főleg szeretnek ajándékot adni.
Máltai Szeretetszolgálat: tartós élelmiszergyűjtés a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére decemberben, az adventi időben/ pontos helyszín, időpont aktuálisan előre meghirdetve. Budapest szerte több forgalmas csomóponton lévő SPAR élelmiszer boltban is folyik a gyűjtés, amibe be lehet kapcsolódni. Azok a diákok jelentkezzenek, akik ki akarják próbálni az állóképességüket, mernek megszólítani idegen embereket egy jó ügy érdekében, fejleszteni akarják kommunikációs képességüket, és nem utolsó sorban az adventi időben szeretnék gyakorolni az irgalmasság cselekedeteit.
Ward Mária Általános Iskola: korrepetálás alsó tagozatunkon osztályok, gyerekek szerint beosztva, délután háromtól négy óráig, kapcsolattartó: Mocskonyi Zsuzsa néni. Különböző, aktuális délutáni elfoglaltságoknál is lehetőség nyílik segítségnyújtásra a tanító pedagógusok mellett. A nyári élménytáborban szintén. Kirándulások, programok lebonyolításában, felügyeletében, kísérésben és közös játékokban, élményekben való részvétel. Nagy örömmel várják kis alsósaink a gimnazistákat, sok olyan kisdiákunk van, aki számára a külön figyelem szárnyakat ad. Ugyanakkor hatékony segítség a napközis tanítóknak is, hiszen a délutáni leckeírásnál egyszerre több gyerkőcnek is elkél a segítség.
Korrepetálásra felső tagozatunkon is szükség van. Az osztályfőnökök jelzik mindig az igényeket, mely nehezebben tanuló gyermekhez keresünk gimnazista segítséget. Azoknak a gimnazistáknak ajánljuk, mind az alsós, mind a felsős korrepetálást, akik szeretnének tanári pályára menni. Most kipróbálhatod magad, vajon hogy válsz be, mint pedagógus asszisztens? Van-e türelmed a kicsikhez? Milyen módok válnak be, hogy figyeljenek rád? Erre a feladatra jó tanulók (jól számoló, jó helyesíró) jelentkezzenek. Az egyéb napközis programokra (nem leckeírás és korrepetálás) tanulmányi eredménytől függetlenül jelentkezhettek!
Kesztyűgyár Közösségi Ház (1084 Budapest, Mátyás tér 15.) Főként roma származású alsós gyerekek korrepetálása, kapcsolattartó: Horváth Éva. Aki szereti a kihívásokat, felsős, akár nyolcadikos diákot is vállalhat, felvételire való felkészítéssel ! Ide is jó tanulók jelentkezését várjuk, akik nem riadnak vissza a nehéz feladatoktól. Igazi megmérettetés, egy olyan ismeretlen területen, amely távol esik mindennapi környezetedtől. Nehéz sorsú, hátrányos helyzetű általános iskolás gyermekek felzárkóztatása és szinten tartása, hogy képesek legyenek tartani a lépést az iskolai követelményekkel. Lehet, hogy éppen te leszel a példa, akire felnéz? Kinek nehezebb a feladata? Nekik megbirkózni a leckével, vagy neked megküzdeni a tanítással, magyarázattal?
Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság- Közép-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség (Székhely: 1081 Budapest, Dologház u. 3.) kapcsolattartó: Sásdi Júlianna százados asszony. Rendezvényeken való részvétel, ahol elsősegélynyújtást, katasztrófavédelmi intézkedés (több száz fős aréna kiürítése tűz esetén) gyakorlását lehet megtapasztalni; illetve kirendelt székhelyen gyakorlati munkákban való segítség (felszerelés karbantartása, tisztítása, elpakolása stb). Azoknak a tanulóinknak javasoljuk, akik szeretik a változatos tevékenységet egy területen belül: érdeklődnek a katasztrófavédelem, elsősegélynyújtás, tűzoltóság munkája iránt, akik szeretnének jártasságot szerezni a veszélyes helyzetek kezelésében, megoldásában, és akik szívesen végeznek adminisztratív munkát is az irodában, valamint a mindennapi gyakorlati tevékenységekből kivenni a részüket.
Budapest Béke Királynéja Plébánia (Tömő utca 31.) kapcsolattartó: Nagy Sándorné, Ildikó néni, iskolánk volt pedagógusa. Nehéz sorsú, főként cigány gyermekek korrepetálásában, tanulásban való megsegítésében várják a segítségedet. Itt is feltétel a jó tanulmányi eredmény és a komoly, felelősségteljes hozzáállás. Aki ezt a területet választja elsősorban a nagy hátránnyal küzdő gyermekek javát szolgáló misszió munkájába kapcsolódik be, lehetősége nyílik megismerni az ott élő gyermekeket, körülményeiket, az őket nevelő segítő pedagógusok áldozatos és szakmailag igen magas színvonalú munkáját. Ugyanakkor tapasztalatot szerez a tanári munka örömeiből és nehézségeiből, mégpedig a legnehezebb területek egyikén.
Szent Egyed Közösség kapcsolattartó Szőke Péter peter.szoke66@gmail.com, www.santegidio.org Hajléktalan emberek számára ételkészítés, és ételosztás hétköznap szerda este. Havonta egy alkalommal megrendezett „szegények ebédjénél” asztalszolgálat, kapcsolat a szegényekkel, beszélgetés. Karácsonyi ebéd december 25-én. Az irgalmasság évében és Teréz anya szentté avatásának fényében mindenkinek ajánljuk, aki nyitott szívvel és segítő szándékkal képes hajléktalan embertársaink felé fordulni. Olyanoknak való, akik szívesen imádkoznak együtt másokkal, akik meg tudják nyitni a szívüket a legszegényebbek, a kitaszítottak, és a menekültek számára!
Szatmárnémeti Boldog Scheffler János Rehabilitációs és Fejlesztő Központ
(Szatmárnémeti George Cosbuc u. 2.) kapcsolattartó: Fazekas Brigitta fazekasbrigi@yahoo.com Fejlesztőpedagógusok, terapeuták mellett egyéni és csoportterápiában való aktív részvétel kisgyermekek fejlesztésére. Egyszeri nyári alkalom, öt napos tábor formájában, mely utazással együtt hat napot jelent. A diákok ízelítőt kapnak a különböző fejlesztő foglalkozások (tsmt torna, gyógytorna, logopédia, hidroterápia, kommunikációs fejlesztés, viselkedésterápiák) menetéről, valamint a terápiás foglalkozásokon túl a kicsikkel való evésre, alvásra, öltözésre, szabadidős elfoglaltságra van lehetőség. Rendkívül tapasztalat gazdag program, ahol lehetőség van az önkéntesek (vagy szeretetszolgálatot végzők) teljes mértékű aktív részvételére. Mindazok jelentkezését várjuk, akik a nyári időben egyszerre több időt szánva tervezik elvégezni a szolgálatot, és akiket érdekel a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztése, a velük való kapcsolatépítés, bánásmód, illetve a terapeutákkal való szoros és felelősségteljes együttműködés. Csak olyanok jelentkezzenek, akik bírják a kemény munkát! Kárpótlásul ígérjük, nem bánják meg!
Don Bosco Ifjúsági Ének – és Zenekar- V. ker. Papnövelde utca 5-7. (Közösségi terem), kapcsolattartó Matányiné Regős Tímea (30) 635-8991; regos.timi@outlook.hu. Kisgyermekes szülők számára rendezett programok ideje alatt gyermekfelügyelet vállalása előre megbeszélten családoknál, vagy a plébánián. A feladat nagy önállóságot kíván, mert mindig más családoknál kell vigyázni a kisgyerekekre, hogy szüleik részt tudjanak venni a közösségi alkalmakon. Nagy segítséget jelent a kisgyermekes és a több gyermekes fiatal szülők számára. Gyermekszerető, kicsikkel ügyesen foglalkozó, gondoskodó diákok jelentkezését várjuk. Elsősorban olyanok vállalkozzanak rá, akiknek már van hasonló tapasztalatuk (saját kistesó), és merik vállalni a váratlan helyzeteket, úgymond „mély vizet” is. Nagyon felelősségteljes feladat!
A Jezsuita Levéltár a Jezsuita Rend központi budapesti levéltára. (infó: http://leveltar.jezsuita.hu/)
A kultúra, a XX századi egyháztörténelem, illetve a levéltár és könyvtári szakmai iránti érdeklődőknek kínálják az alábbi tevékenységeket:
- könyvtári, levéltári rendezési munkák
- könyvtári, levéltári adatbázis-építés
- könyvtári, levéltári digitalizálás
A tevékenység helyszíne: Jezsuita Levéltár, 1085 Budapest, Horánszky u. 20.
Időbeosztás: napi max. 3 óra, hétköznap 13.00 és 17.00 között
Kapcsolattartó: dr. Mihalik Béla levéltáros, mihalik.bela@jezsuita.hu
Jezsuita Oázis – ahol meghallgatnak (http://oazis.jezsuita.hu/) - azokat a fiatalokat és családosokat segíti, akik szeretnék, ha valaki meghallgatná őket, ha megoszthatnák örömüket, gondjaikat egy megértő, megbízható szakemberrel. Ehhez a professzionális szolgálathoz szívesen fogadnak egy vagy két fiatalt októbertől májusig. Elsősorban az irodai munka külső PR-tevékenységébe tudják bevonni őket, továbbá segíthetnek abban is, hogy az Oázis hírét és a szóróanyagait minél szélesebb körben terjesszék. A kijelölt feladatok egyénileg vagy párban is végezhetők, melyek elvégzéséhez az emberek iránti kíváncsiság és a közösségi médiában való jártasság előny lehet.
A tevékenység helyszíne: 1085 Budapest, Mária u. 25.
Időbeosztás: napi max. 3 óra, hétfőtől csütörtökig 14.00-17.00 óra között.
Kapcsolattartó: Kovács Éva, lelkigondozó, az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálat vezetője
kovacs.eva@jezsuita.hu
A Jezsuita Menekültszolgálat (http://jmsz.hu/) a Magyarországon menekült státuszt kapott gyerekek és családok integrációját segíti, elsősorban integrációs modellek támogatásával az iskolai befogadás területén. A menekült gyerekeknek és fiataloknak szóló programba van lehetőségünk bekapcsolódni. Középiskolás fiataloknak kell segíteni a magyar tanulásban, valamint a kisebbeknek szervezett különböző délutáni foglalkozásokba bekapcsolódni, hogy lehetőségük legyen megismerkedni akár azokkal a mesékkel is amin mi magunk is felnőttünk.
A tevékenység helyszíne: 1085 Budapest, Horánszky u.20. vagy Budapest területén kultúrális intézmény, múzeum,
Időbeosztás: napi max. 3 óra, hétfőtől péntekig 14.00-18.00 óra között.
További információ: Kővágó Emese a Jezsuita Menekültszolgálat oktatás vezetőjénél: kovago.emese@jmsz.hu
Csepeli Csillagtelep Római Katolikus Plébánia Karitász Csoportja – Kapcsolattartó: Kunszt Marietta egyházközségi karitászvezető
A következő területeken segíthetsz:
Karitász ruharaktár: Ruharaktár szolgálatnál ruhaválogatás - havonta 2X csütörtök du. 14 -17. Alkalmanként 2 tanuló.
Takarítás: Templomtakarítás - adventkor/december, szombat délelőtt; nagyböjtben, húsvét előtt - március, szombat délelőtt
Templom környékének a takarítása - szükség szerint (hólapátolás is) Alkalmanként 5-10 tanuló
Élelmiszergyűjtés: Amennyiben jogosultak leszünk az Élelmiszerbank pályázata alapján, előreláthatólag november 25, 26, 27-én kerülne erre sor. Péntek du, szombat, vasárnap egész nap, délelőtti és délutáni váltásban. 10 tanuló, váltásonként 2.
Idősek Karácsonyán közreműködés Karácsonyi műsor összeállítása az egyházközség idősei részére,
Karácsonyi műsor összeállítása a Szent József Otthon idősei részére.
Alkalmanként 5-8, ha műsort is adtok elő, lehettek többen is, akik szerepelnek.
Jótékonysági vásárra ajándéktárgyak készítése Szent Erzsébet nap körül tartjuk évente (könyvjelző, tűpárna, edényfogó, alátét, szatyor, kötött sál, oldaltáska varrás, porrongy készítés, apró ajándékok készítése, varrás, kötés, kézműves foglalkozás) Alkalmanként 3, maximum 10, igény szerint.
Mézeskalács sütés 2 tanuló, igény szerint.