Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny
2014. január 24-én került sor a Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny döntőjére Keszthelyen, a Pannon Egyetem Georgikon Karán, ahol Hesz Anna (12.A) 10. helyezést ért el.
A négyfordulós versenyre hazánk valamennyi, illetve a szomszédos országok magyar tannyelvű középiskoláinak tanulói jelentkezhettek. A versenybe 76 település 106 középiskolájából 395 diák kapcsolódott be, köztük 63 határon túli magyar tanulóval. Az első három forduló feladatsorainak megoldásait e-mailben kellett visszaküldeni a szervezőknek, akik a legalább 90%-os teljesítményt nyújtó diákokat hívták meg a döntőre. A 42 döntős diák 90 perces írásbeli dolgozat keretében adott számot biológiatudásáról.
A középiskolások körében egyre népszerűbb Georgikon Biológia Tanulmányi Verseny színvonalát jól jelzi, hogy a keszthelyi versenyen az első 10 helyezett között 5 olyan tanuló is volt, aki az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) 2013-ban az első 15 között végzett. Mindezek tükrében Anna eredménye különösen elismerésre méltó!