Bencés Iskolák Together

Zarándoklat Olaszországban

 

A Budapesti Ward Mária Iskola ugyan még csak második éve tartozik a bencés intézmények közé, de diákjaink máris a második római zarándoklaton vehetett részt.

Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mindannyian egy osztályból indultunk útnak, ráadásul a saját osztályfőnökünk kísért el minket, így sokkal közvetlenebb lehetett ez az utazás. Lehetőségünk volt megismerni más iskolák diákjait is, ezáltal sikerült nekünk is új kapcsolatokra és barátságokra szert tenni.

Az első napunkon egy hosszú buszutat követően, az első szállásunk Cessenatico volt, ahol csak egy éjszakát töltöttünk. Majd a második napunkon a tengerparti napfelkeltét követően egy barlangkápolnát tekinthettünk meg Subiacoban, ahol egy részletes idegenvezetést is kaptunk, ezután pedig egyenesen Róma felé vettük az irányt. A harmadik napunkon több bazilikát is meglátogattunk, de ezek mellett természetesen a legfőbb turista látványosságokat is megnéztük, mint például a Trevi-Kút vagy a Spanyol lépcső. Ezután a nap után a lépésszámlálónk egy igencsak magas számot mutatott, el is fáradtunk, de nem tartott sokáig a pihenő, mert másnap a Monte Cassino-i apátságot látogattuk meg. Ez a hely, elég magasan helyezkedik el, így gyönyörű kilátás nyílt a közeli vidékekre. Itt néhány hosszabb elmélkedésben lehetett részünk, ahol a belső világunkra fókuszálhattunk. Az utolsó napunk egy szentmisével zárult, ahol egy másik zarándokcsoport, illetve egy római magyarokból álló hívő közösség vett még részt, akik nagyon kedvesek voltak. Az ezt követő szabadidő után, már csak a haza vezető út volt hátra, ahol realizáltuk, hogy mi is történt velünk ezalatt a pár nap alatt.

Hálásak vagyunk, amiért mi is részt vehettünk ezen a zarándoklaton, köszönjük minden szervező és tanár munkáját! Bízunk benne, hogy Rómában mindenki gazdagodhatott valamivel lelkiekben, amit később hazavitt magával!