Van két felvidéki származású kolléganőm. Testvérek. Oly sokat és oly szeretettel meséltek már otthonukról, hogy elhatároztam, amint tehetem, felkeresem. Mint történelemtanár értem és átérzem a határon túli magyarok élethelyzetét és tudom, hogy az elszakítottságot úgy tudjuk áthidalni, ha megismerjük őket, kapcsolatot létesítünk és ápoljuk azt. A Rákóczi Szövetség példamutató tevékenységét régóta követem. Idén ősszel álltak úgy a csillagok, hogy a Szövetség anyagi támogatásával, kolléganőim, helyben élő szüleik segítségével és a gyerekek érdeklődésével és lelkesedésével belevágtunk a szervezésbe.

Az iskola színjátszó csoportja és vezetője, Paholics Erzsébet vállalta, hogy összeállít egy ’56-os tematikájú műsort. A próbák szeptember folyamán elkezdődtek. Erzsébet igyekezett az általános ismereteket tartalmazó előadáson túl élményt is nyújtani, hangulatot teremteni, megérinteni a hallgatóság szívét.

2018. október 25-én, csütörtökön reggel nyolc órakor indultunk. Buszunk és utunk is kiváló volt. Kellékeink és személyes holmijaink is befértek, az út eseménytelen volt. A határon való átkelésre csak azért lettem figyelmes, mert kolléganőm megjegyezte, hogy ez itt a Ronyva „patak”. Azért ez lett a határ- mondta-, mert úgy tartották róla, hogy ez hajózható. Kinézve a busz ablakán egy kanálist láttam…

Nemsokára megérkeztünk Kisgéresbe, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Paholics Ildikó várt bennünket a „Kultúr” előtt. Elfoglaltuk szálláshelyünket, mely a könyvtár termében volt. Lepakolás után fejedelmi ebéd következett, melyet Ildikó és a művelődési ház konyhása készített el számunkra. A délutáni órák a falu látványosságainak (GULAG emlékmű, református templom, pincesor) felkeresésével és egy nagy kirándulással teltek a környékbeli szőlőhegy érintésével. Este a Paholics család házában fogadtak bennünket vacsorával. Visszatérve a „Kultúrba” próbáltunk. Többször egészben és a kritikusabb részeket ismételve vettük végig a műsort. Jól elfáradva és alaposan belefutva az éjszakába tértünk nyugovóra.

Másnap, egy korai reggeli után kellékekkel felpakolva indultunk útnak Nagykaposra. A városban a szokásosnál is nagyobb felfordulás fogadott, lévén nagyvásárt tartottak. Kapcsolattartónk, Gilányi István várt bennünket a gimnázium előtt. Elmondta, hogy a gimnáziumban is „áll a bál”. Belépve megtapasztalhattuk, hogy mire is gondolt. Zsivajgó diákok, nagy kavarodás, tömeg. István elmondta, hogy ma éppen tematikus napot tartanak, amikor minden osztály berendezi, dekorálja a termét, süteményt és üdítőt árul és mindenféle ügyes és ötletes úton-módon próbál minél több vásárlót magához édesgetni, hogy a nap végén az elszámolásnál az első lehessen, bevétel és sok egyéb kategóriában. Jó volt beleszippantani az iskolájuk légkörébe, beszédbe elegyedni kollégákkal. Nagyon jó tapasztalat volt az is, ahogy később a diákjaink elmondták, hogy milyen érdeklődéssel fogadták őket a helybéli gimnazisták. Többen kérdezték őket az oktatási rendszerről, sokan ugyanis szívesen folytatnák egyetemi tanulmányaikat valamilyen magyarországi egyetemen, hiszen Szlovákiában a magyar nyelvű képzés az ország nyugati felén valósítható csak meg, így a keleti országrészben lakóknak Nyíregyháza, Miskolc, Debrecen, de akár még Budapest is az otthonukhoz közelebbi városnak számít.

A gimnáziumot elhagyva átmentünk az általános iskolába, ahol a műsor bemutatása következett. Szerencsére úgy tudtunk megérkezni, hogy volt időnk berendezni az előadás helyszínét és még egyszer a darabot is el tudtuk próbálni. A műsor összeállításánál és kivitelezésénél két fontos szempont kapott szerepet. Az egyik, hogy figyelembe kellett venni azt, hogy nem tudtuk, milyen háttértudásuk van a diákoknak ’56-ról. Erzsébet saját tapasztalatai azt mondták, hogy bár ez az esemény a közelebbi, mégis a március 15-i ünnep az, ami jobban bekerül az iskolák életébe, többen emlékeznek az 1848-as események vezéregyéniségeire, jelképeire, meghatározó eseményeire. Így fontos volt, hogy egy történelmi áttekintés is legyen az előadásban, ami segítségével a hallgatóság történelmileg is el tudja helyezni az eseményt. A másik szempont az volt – ami természetesen minden ilyen iskolai műsornak fontos eleme, csak a megvalósítás nehézkes –, hogy a történetet közelebb hozzuk a diákokhoz. Ezt próbálta elősegíteni a színpadon megjelenített két idősík: egyrészt egy mai, ünnepi megemlékezés résztvevői voltak a szereplők, a szokásos fekete-fehér ünneplőben; másrészt pedig az ’56-os hősök, ballonkabátban, kockás sálban, zászlókkal, táblákkal. A jelenkor visszaemlékezéseiből állt össze a múlt, többször utalva arra, hogy ez a történelmi esemény olyan fiatal, hogy még Nagyszüleink is részt vehettek volna.

Ezeket a szempontokat figyelembe véve a műsor kisebb részben adatokból, nagyobb részben versekből, képekből, éneklésből, videóból és zenékből összerakott, kb. 25 perces előadás lett. A darabból két dolgot szeretnék külön kiemelni. Az egyik a videó, mert egy nagyon különleges, nem előre megszervezett lehetőség hullott az ölünkbe. A műsor összeállításakor többek között Cseh Tamás Corvin köziek című dalára esett a választás, amit a diákok adtak volna elő. Az egyik lány a csapatból megjegyezte, hogy ők pont ezt a számot dolgozzák most fel a zenekarukkal, és egy videoklipet is készítenek hozzá. Az előadás előtti napra lett kész a dal, aminek a videójában a diákunk és Nagymamája kapták a főszerepet, így teljesen véletlenül, de megerősítették a darabban megjelenített két idősíkot is, valamint felvonultatta a budapesti október 23-i helyszínek akkori és jelenlegi arculatát is. A másodikként a közös éneklést emelném ki. A darabban két dalt is előadtak a diákok, az egyik Friderika Kinek mondjam el vétkeimet című éneke (egy kis Zorán-átdolgozást is figyelembe véve), a másik pedig Dés – Nemes Valahol Európában című musicalének ugyanezen című dala. Hihetetlen megtapasztalni a közös éneklés erejét, a közös sikerélményt, hogy megszólal a dal. Az énekléskor mintha kivetkőznének a diákok az iskolai előadás megszokott rutinjából: a kissé talán túl drámai hanghordozásból és az előre kigyakorolt mozdulatokból. Énekléskor voltak talán a legjobban jelen a darabban és adták át azt, hogy a „valahol gyönyörű lesz még a nyár” már eljött, ennek mi vagyunk a megélői, és ez azoknak köszönhető, akik ott, akkor, a családjukat, hazájukat, életüket adták azért, hogy ma egy szabadabb világban éljünk. Reméljük, hogy ebből az érzésből nem csak az előadóknak, hanem a hallgatóságnak is sikerült valamit átadnunk.

A műsor előadása után, de még a hosszú út előtt megálltunk Kisgéresben, hogy megebédeljünk és elköszönjünk a vendéglátóinktól. A hazafelé út is jó hangulatban, eleinte kis énekléssel és zenehallgatással, majd pihenéssel telt. Visszaérkezve az iskolához azt éreztem, hogy lesz miről beszámolni az itthoniaknak, és hogy már nagyon rég kezdődött ilyen élménnyel az őszi szünetem.

Budapest, 2018. október 27. Paholics Erzsébet, Hetyey György

Galéria